Dóka Klára: A Magyarországi Katolikus Egyház levéltári anyagának fondjegyzékei 2. rész : Plébániai levéltárak : „A” kötet (Magyarországi egyházi levéltárak fondjegyzékei II. Budapest, 1986)

Bevezetés a magyarországi Római Katolikus Egyház plébániáinak fondjegyzékeihez

változásával e sajátos szervezetek pl éoán iákká fejlődjenek. A templom igazgatók eredetileg olyan templomok élén álltak, amelyek sem plébániához, sem szerzetesrendhez nem kötődtek (pl. kollégiumok, szemináriumok temploma i). Ma a templom igazgatóságok ál ta Iában önálló területtel nem rendelkező lelkészségek, ahová - fentiek mellett - a volt szerzetesrendek nyilvános templomai, kápolnák, kegytemplomok sto. is tar­toznak. A templom igazgatók (kápolnaigazgatók) nem vezethetnek anyaköny­veket, viszont önálló adminisztrációjuk és pénzgazdálkodásuk van. Az igazgatóságok zöme - mai formájában - 1950 után jött létre. A plébániáknak viszont már a középkortól sajátos tartozékai voltak a fii iák (leányegyházak). A filiákon nem volt lelkész, az itteni papi teen­dőket az illető plébános látta el. Ha a településen lakó hivek száma meg­nőtt, saját erőből vagy kegyúri segítséggel a fii iákat - az anyaegyháztól elszakítva - lelkészséggé vagy plébániává alakithatták, amelynek élére uj lelkész (plébános) került. A fejlődés legtöbbször templom építéssel, a meg­lévő bővítésével is összekapcsolódott. Fii iákkal a mai plébániák is rendel­keznek . Jegyzékünkben önálló fondképzőknek a plébániákat és lelkészségeket tekintjük, amelyek iratait - évkor és terjedelem megjelölésével - állagokra bontva soroljuk fel. Ha a plébánián fii iák, templom igazgatóságok iratait elkülönitve őrzik, ezek alszámokon szerepelnek, hasonlóképpen állagok szerinti bontásban. Amennyiben a fii iának (esetleg más plébániának) csak néhány anyakönyvét helyezték el a plébánián, ezeket állagként soroltuk be annak fondjába. A fíI iák és plébániák kapcsolatának kideritése általában külön kutatást igényel, és az átcsatolások miatt problematikus annak megál­lapítása is, hogy egy-egy plébániának mikor milyen fii iái voltak. Ezért a legtöbb plébánián évtizedek óta együtt kezelik az anyaegyház és filia ira­tait, és nincs mód utólagos szétválasztásukra sem. Ilyenkor a plébániai ira­tok nemcsak az illető egységre, hanem a fii iákra is vonatkoznak.

Next

/
Thumbnails
Contents