Nagy Lajos: A Magyarországi Katolikus Egyház levéltári anyagának fondjegyzékei 1. rész : Érsekségek, püspökségek, káptalanok és szerzetesrendek levéltárai (Magyarországi egyházi levéltárak fondjegyzékei II. Budapest, 1983)

A MAGYARORSZÁGI RÓMAI KATOLIKUS PÜSPÖKSÉGEK LEVÉLTÁRAINAK FONDJEGYZÉKEI

radt 3 községgel és a hajdudorogi püspök joghatóságának az ország egész területére 1968-ban történt kiterjesztése nyomán létesült 5 szórványlelkészséggel együtt jelen-* leg 129 parókiája van. A területváltozások természetesen magukkal hozták a levél­tári anyag gyűjtőkörének változását is. A Hajdudorogi Egyházmegye székeskáptalanjának, főtanfelügyelőségének, ügyészségének és imatársulati igazgatóságának viszonylagosan kUlön ügykezelése volt, de ügyirataik jórésze (véleményadások), az egyházmegyei bíróság (püspöki szentszék) iratainak pedig összessége visszakerült a püspöki levéltárba, annak szerves részét alkotja. Más részük (azok, amikben az emiitett szervek önállóbban intézkedhettek) elkülönítve, a referenseknél maradt, de részben elhalálozásuk, részben a háborús események nyomán sok irat (az egyházmegyei ügyészségnek egész külön irattára) el­kallódott. A megmaradt iratállományok külön fondokat alkotnak, de további rendezé­sük még esedékes­1950-ben létesült az egyházmegye székhelyén, Nyíregyházán a Görög Ka­tolikus Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet. Saját irattára van. A központi levéltárba be nem gyűjtött iratanyagból külön megemlitendŐ az egykori Magyarországi Szent Bazil Rend Tartományfőnökségének és egyben Máriapócsi Házfőnökségének levéltára. A bazilitákat Olsavszky Emmánuel, munkácsi püspök tele­pitette Máriapócsra 1749-ben, akik ott 1950-ig működtek. A Rend levéltárát a volt tartományfőnök, Dudás Bertalan 1950-ben Máriapócsró Anarcsra szállította. XXX A Művelődésügyi Minisztérium 94375/70.XVIII.számú rendelete a Hajdudo­rogi Püspöki Levéltár illetékességi, illetve gyűjtőkörébe utalta a Miskolci Görög Ka­tolikus Apostoli Adminisztratura levéltárát is. Ezt az egyházkormányzati területet Xl.Pius pápa szervezte 1925-ben az Eperjesi Egyházmegye 26 és a Munkácsi Egyházmegye 1 parókiájából (s 2 fi Májából), amely parókiák az 1920-as országhatárváltozások nyomán Magyarországon maradtak. Hívei túlnyomó többségben magyarok. A Munkácsi Egyházmegyéből ittmaradt községe­ket az Apostoli Szentszék 1946-ban a hajdudorogi püspök joghatósága alá rendelte. Az évek során történt uj szervezésekkel együtt viszont a Miskolci Adminisztraturának (a keleti egyházjog szavával: Apostoli Exarchátusnak) jelenleg 20 parókiája van. 1946

Next

/
Thumbnails
Contents