Ladányi Sándor: A Magyarországi Református Egyház levéltári anyagának fondjegyzéke (Magyarországi egyházi levéltárak fondjegyzékei I. Budapest, 1976)
Tiszántúli Református Egyházkerületi Levéltár
Az egyházmegyék hivatalos ügykezelésének iratait a 17-18., sőt a 19. században is állandóan változó esperesi székhelyeken őrizték. Ma sem elintézett az egyházmegyék hivatalos iratainak állandó helyen való őrzése. A helyváltoztatások miatt az iratanyag nagymérvű pusztulásnak volt kitéve. Hiába hangzott el 1868-ban id. Révész Imre figyelmeztetése "Ne feledjük végre, és pedig csak egy percre sem, hogy az amit a levéltárakban birunk, nagy részben unicum, egyetlenegy, tehát kipótolhatatlan, a maga nemében. Ha egyik vagy másik templomunk, főiskolánk, könyvtárunk, gyűjteményünk leég vagy elpusztul: a jó szerencse, az áldozatkészség, a közlelkesedés és erőfeszités ujakat és dicsőbbeket állithat a rombadőltek helyébe; - de hogyha elpusztul, semmivé lesz pl. egy kerület levéltára: nincs többé az a szerencse vagy erő, amely azt valaha helyreállíthassa". /Révész: Levéltárak megóvásáról és rendezéséről... 9. oldal/. Az egyházmegyei iratok hiányosságait, a legrégibb jegyzőkönyvek pusztulását már 1821-ben észlelte az egyházkerület és elrendelte az Egyházkerületi Levéltárba szállításukat. Sajnos ez nem történt meg. Révész Imre panaszolja, hogy elveszettnek lehet tekinteni a szabolcsi egyházmegye jegyzőkönyvét, "amelyben már 154-7-ből voltak eredeti bejegyzések" /Révészt Levéltárak megóvásáról... 38. oldal/. Az 1868. évben rendelkezésre állott a Révész Imre által készitett tudományos,szaktanácsot adó, útbaigazító munka, de törvényes rendelkezés és alkalmas ügyviteli szabályzat megalkotására és egyházmegyei levéltárnokok beállítására csak a magyar református egyház levéltarügyeinek 1936-ban kezdődő egyetemes rendelkezésével és az,1941-ben kiadásra kerülő Levéltári Útmutató /Szabó Istvánt Levéltári Útmutató, Bp.1941/ közrebocsátásával került sör. Végleges és megnyugtató állapot azonban a második világháborús viszonyok miatt az egyházmegyei szintű levéltárakban nem született. Az egyházmegyei levéltárak további sorsát az egyházkerületi szaklevéltári felügyelet döntheti el. Egyházmegyei fióklevéltár létesítésére az 1969* évi 27.sz. törvényerejű rendelet, illetőleg az ennek végrehajtásáról intézkedő egyéb levéltári jogszabályok lehetőséget biztosítanak. Kivételes esetnek minősül a Nagykunsági Egyházmegyei Levéltár, amelyet a művelődésügyi miniszter 95 229/1969. XVIII.sz. döntésével szaklevéltárrá nyilvánított, mivel az egyházmegye elnöksége a Levéltár rendeltetésszerű működéséhez szükséges személyi és dologi feltételeket biztosította. /Ez évben az egyházkerület elnöksége személyi változás miatt - szintén miniszteri engedéllyel - e levéltárat az Egyházkerületi Levéltár fióklevéltárává minősitette./ A többi,hagyományos egyházi terminológiával jelzett iratgyűjtemény, mint levéltári anyag, sem levéltárnak, sem fióklevéltárnak nem tekinthető. Ezért az egyházmegyei levéltári anyagot - a hagyományos elnevezéstől eltérően - az egyházkerületi szaklevéltárhoz tartozó külső levéltári fondként, a szaklevéltár őrzésében levőket pedig belső fondként tartjuk nyilván. Az egyházmegyei levéltári fondok legjelentősebb iratait az egyházmegyei közgyűlések jegyzőkönyvei alkotják. Ezek a jegyzőkönyvek a 19. század második felében nyomtatásban is megjelentek. Igy az AlsóSzabolcsi egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve az 1872. évtől, a Békési 1861-től, a Bihari 1870-től, a Felső-Szabolcsi 1872-től, a Debreceni 1869-től, a Hevesnagykunsági 1871-től, a Nagybányai 1872-től, a Szatmári 1873-tól nyomtatásban is kutatható. A közgyűlési jegyzőkönyveken és iratokon, valamint az igazgatási iratokon kivül az egyházmegyei fondok általában tartalmazzák a kanonika vizitációk, egyházmegyei pénztárak, a különböző egyházmegyei és egyházközségi Joghatóság alá tartozó iskolák iratait, és az egyházmegyei tisztségviselők ügyviteléből származó és az egyházközségek életére vonatkozó iratokat.
