Botka János, Cseh Géza, Zádor Béláné: A Szolnok Megyei Levéltár fondjainak és állagainak jegyzéke : Második, bővített és átdolgozott kiadás (A Magyar Állami Levéltárak fondjegyzéke III. 20. rész Szolnok, 1975)
TÁJÉKOZTATÓ A FONDJEGYZÉK ÉS A LEVÉLTÁRI ANYAG HASZNÁLATÁHOZ
2. A Szolnok Megyei Levéltárban őrzött iratanyag összetétele szorosan kapcsolódik azokhoz a közigazgatási változásokhoz, amelyek elvezettek a mai Szolnok megye területi kiformálódásáig, és azokhoz a módosulásokhoz, amelyek a megye belső igazgatási szervezetében, valamint a települések jogállásában bekövetkeztek. Úgy véljük, e változások felvázolával is (a fontosabbakat napjainkig feltüntettük) segíteni tudjuk a levéltári anyagban történő eredményesebb eligazodást, az irategyüttesek közötti összefüggések felismerését. Ez különösen fontos levéltárunk esetében, ahol a dokumentumanyag jelentősen magán viseli a háborús évek következményeit, valamint az 1914-ben, 1928-ban végrehajtott szakszerűtlen selejtezések és az 1946-1947ben lefolytatott meggondolatlan "papírgyűjtések" okozta sebeket. Szolnok vármegye kialakításának pontos időpontját nem ismerjük, bizonyos azonban, hogy 1018 és 1038 között szervezték meg. A XI-XII. században a megye területe fokozatosan kiterjedt Szolnoktól Besztercéig, mert az észak-erdélyi só szállításának biztosítását, az északi sóút védelmét kapta feladatul. így a szolnoki ispán a várföldekkel láncszerűen összekapcsolt, laza egységet alkotó terület felett rendelkezett. A XIII. század közepétől megindult a nagy területű megye sok tényezőtől meghatározott bomlási folyamata. Egységét a királyi birtokok csökkenésével a tatárjárás, majd a kunok és jászok betelepítése után már nem lehetett fenntartani. A megye két részre szakadt: a Meszes-kaputól keletre, illetve nyugatra eső részekre, azaz Belső- és Külső Szolnok megyére. Zsigmond király újabb területeket szakított ki Közép-Szolnok néven Külső-Szolnok keleti részéből. Ez utóbbi központja továbbra is a szolnoki vár maradt. A török hódítás következtében Külső-Szolnok működése lehetetlenné vált, ezért az 1969. évi 52. tc. elrendelte Heves megyével való egyesítését. (Az egyesített megye a XVII. században leginkább Fülek várában tartotta közgyűléseit.) Külső-Szolnok megye közigazgatási egységként 1876-ig állt fenn. (Településeinek levéltári anyaga 1876-ig a Heves Megyei Levéltárban kutatható.) A mai Szolnok megye területén a XIII. században történt meg a kunok és a jászok egy részének letelepítése. A kunok kiváltságait IV. László privilégiuma (1279), a jászokét Károly Róbert oklevele (1323) rögzítette. A Jászkunság a koronajavak tagjaként sajátos önkormányzattal rendelkezett. I. Lipót 1702-ben azonban eladta a Német Lovagrendnek. A földesúri hatalom alól a jászkunok 1745-ben szabadultak föl, amikor Mária Terézia hozzájárulásával visszaváltották korábbi kiváltságaikat. Az ún. jászkun redemptio során visszaszerzett jogokat a királynő redemptionális levele (1745), a "Jászok és Kunok részére kiadott Királyi Requlátio, vagy Rendszabások a köznép kedvéért" c. királyi rendelet (1751), végül pedig az 1799-ben kihirdetett s az akkori gyakorlatot írásba foglaló "Jász és Kun megyebéli Törvényszékeket tárgyazó Statútumok" rögzítették. A Hevessel egyesített Külső-Szolnok megyét az 1876. évi 33. tc. szüntette meg Jász-Nagykun-Szolnok megye megalakításával, egyidőben a Jászkunság felszámolásával. A Jászkun Kerületek közigazgatási különállását ezt megelőzően már az 1870. évi 42. tc. megszüntette. Jász-Nagykun-Szolnok megye területét (Szolnok székhellyel) az 1877. évi 1. tc. az alábbi részekből szervezte meg: a./ a volt Jászság községei és egy városa Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászberény, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászladány és Mihálytelek (Jásztelek).
