Lakos János: A Magyar Országos Levéltár térképeinek katalógusa 2. : Kamarai térképek II. rész 700–1551. szám (Budapest, 1988)

Helynévmutató

• A helynévmutatóban a könnyebb használhatóság végett nagybetűvel írtuk azokat a vezérszavakat, ahol a helynevek kataló­gusból i előfordulását, valamint a helységek esetében az 1913-as és a mai nevet is megadtuk. A nagybetűs vezérszó mindig a térképleírások 3. és 5. pontjában szereplő helynevet (helységeknél ez az egykorú név!) jelöli. Helységek esetében az egy­korú nevet zárójelben a korabeli közigazgatási hovatartozás követi (szabad királyi városoknál utóbbi elmarad!). A ma Ma­gyarországhoz tartozó helységek esetében második helyen a mai nevet és közigazgatási beosztást közöltük, természetesen csak akkor, ha legalább az egyikben változás történt Ma külállam területén fekvő helységnél második helyen az 1913-as magyar nevet és megyei hovatartozást adtuk meg, ha ezek valamelyike eltér az egykorútól. Harmadik, illetve az egykorú és az 1913-as név egyezése esetén második helyen a mai (ennek értelmezésére lásd az I. rész bevezetőjét!) idegen nevet és azt az országot tüntettük fel, amelynek területén a helység található. A helységek katalógusban előforduló és a mutatóban meg­adott összes többi névváltozatát a betűrend megfelelő helyén tüntettük fel, s „lásd" jellel utaltunk arra a vezérszóra (hely­ségnévformára), amelynél a szükséges tudnivalókat elmondottuk. ABAUJ MEGYE közigazgatási térképe 798 Ábrahám (Cs.) lásd Ábrahám! ÁBRAHÁM (Pozsony m.), Ábrahám (Cs.) 1228 ADA (Bács m.), (Bács-Bodrog m.), (Ju.) 726, 747 ADÁCS praed. (Pest m.), Kunadacs (Bács-Kiskun m.) 1151,1158, 1249,1259 Adea (Rom.) lásd Ágya! AFRIKA északi része 967 Ágostonlak (Gömör és Kishont m.) lásd Zavadka! ÁGYA (Arad m.), Adea (Rom.) 715,1003 AGYAGOS (Zemplén m.), Agyagospatak, Hlinné (Cs.) 1290,1343 Agyagospatak (Zemplén m.) lásd Agyagos! AKNARAHÓ (Máramaros m.), Rahó része, Rachov (Szu.) 1323 Aknasugatag (Máramaros m.) lásd Sugatag! Aknaszlatina (Máramaros m.) lásd Szlatina! Alba Iulia (Rom.) lásd Gyulafehérvár! Albaregia lásd Székesfehérvár! Albertfalu (Baranya m.) lásd Mitvár praed.! Áldásos (Arad m.) lásd Halalis! Alesd (Rom.) lásd Élesd! ALGYŐ (Csongrád m.), Szeged belterülete 1526 ALHAU (Vas m.), Alhó, Allhau (Au.) 756/2 Alios, (Rom.) lásd Allins! Allhau (Au.) lásd Alhau! ALLINS (Temes m.), Temesillésd, Alios, (Rom.) 1187 ALSÓ-MAGYARORSZÁG közigazgatási térképe 800 Alsóbarakony (Arad m.) lásd Barakony! ALSÓBELED (Vas m.), Unterbüdein (Au.) 1210 Alsódombró (Arad m.) lásd Dumbrovica! Alsógörbed (Krassó-Szörény m.) lásd Krivina! Alsóhetény lásd Hetény praed.! Alsókalocsa (Máramaros m.) lásd Kalocsa! Alsóköves (Arad m.) lásd Govosdia! Alsókövesd (Baranya m.) lásd Kövesd praed.! Alsólupkó (Krassó-Szörény m.) lásd Dolna Lupkova! Alsómérk (Sáros m.) lásd Mérk! Alsópozsgás (Krassó-Szörény m.) lásd Poszesena-Oláh! ALSÓRONA (Máramaros m.), Rona de Jos (Rom.) 1332 ALSÓNYÉK (Hont m.), Ipolynyék része, Vinica (Cs.) része 762 Alsóvarsány (Szolnok m.) lásd Tiszavarsány praed.! Alsóverecke (Bereg m.) lásd Verecke! Alsózorlenc (Krassó-Szörény m.), lásd Zorlenzmare! Alt Arad lásd Óarad! Alt Kanisa lásd Ókanizsa! Alt Ofen lásd Óbuda! Altendorf lásd Ófalu! Alunis, (Rom.) lásd Traunau! ANDAHÁZA (Bihar m.), Andaházapuszta néven Berettyó­újfalu (Hajdú-Bihar m.) külterületi lakott helye 758,760 Andaházapuszta lásd Andaháza! ANTALÓC (Ung m.) Antalovci (Szu.) 703,704,705 Antalovci (Szu.) lásd Antalod ANYÁCSÁ praed. (Pest m.), Anyácsapuszta néven Tök külterületi lakotthelye 1058, 1137,1149 Anyácsapuszta lásd Anyácsa praed! APÁCA praed. (Csanád m.), Csanádapáca (Békés m.) 943 Apateu (Rom.) lásd Apáti (Arad m.)! APÁTFALVA (Csanád m.), (Csongrád m.) 1395,1396,1402,1430 APÁTI (Arad m.), Apateu (Rom.) 715 APATIN (Bács m.), (Bács-Bodrog m.), (Ju.) 1088, 1256, 1262, 1264, 1265, 1267/1, 1267/2, 1268, 1278/1,1280,1281,1282,1284,1285 ARAD, (Rom.) 1252 Lásd még Óarad, Újarad! ARAD MEGYE — határa 1056 — közigazgatási térképe 799 — része 944

Next

/
Thumbnails
Contents