Lakos János: A Magyar Országos Levéltár 1992-ben. Tájékoztató az intézmény éves tevékenységéről (A Magyar Országos Levéltár tájékoztatója, 1992. Budapest, 1993)
I. A Magyar Országos Levéltár tevékenysége 1992-ben
I. A Magyar Országos Levéltár tevékenysége 1992-ben 1992. január l-jén még két önálló, országos hatáskörű általános levéltár kezdte az új esztendőt, a Magyar Országos Levéltár és az Új Magyar Központi Levéltár. Közöttük az 1945. év képezte a választóvonalat: a MOL az 1945 előtti, az UMKL az 1945 utáni országos hatáskörű hatalmi, közigazgatási és jogszolgáltatási szervek, az országos jelentőségű gazdasági szervek, egyesületek, intézmények, családok és személyek levéltári iratait őrizte. Az 1991. évi LXXXIJJ. törvény rendelkezése alapján 1992. július l-jén Magyar Országos Levéltár néven egyesült a két intézmény. Ez a jelentős szervezeti változás természetesen önmagában is komolyan befolyásolta a tevékenységünket, hiszen elsőrendű teendővé vált a levéltár egységes szervezetének és működésének kialakítása. Ráadásul ez akkor volt feladat, amikor a kárpótlási törvények végrehajtásához szükséges adatszolgáltatás, a felszámolásra kerülő cégek iratanyagával kapcsolatos teendők és a volt állampártok iratainak átvétele amúgy is rendkívüli körülményeket teremtett a levéltári munkában. Ilyen helyzetben elkerülhetetlenül jelentkeztek átmeneti problémák, azonban összességében mégis jó színvonalon el tudta látni szakmai feladatait az intézmény. 1. Személyzet a) A főfoglalkozású alkalmazottak létszáma /év végi adatok/: • MOL ÚMKL Összesen, ül. az egyesített MOL Összesen, ül. az egyesített MOL 1988 150 113 263 1989 136 86 222 1990 150 85 235 1991 143 85 228 1992 236 b) Az alkalmazottak megoszlása állománycsoportok szerint 1992 végén: Vezető: 25 fő Levéltáros: 59 fő