Tuza Csilla: Az abszolutizmuskori levéltár II. kötet (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 19. Budapest, 2005)
A POLITIKAI KORMÁNYHATÓSÁGOK ALATT MŰKÖDŐ SZAKHIVATALOK IRATAI
Harmadik rész A POLITIKAI KORMÁNYHATÓSÁGOK ALATT MŰKÖDŐ SZAKHIVATALOK IRATAI I. Építészeti hivatalok iratai 1849-1867 A birodalmi centralizmus korában működő építészeti hivatalok iratai 1849-1860 A császári kormányzat Buda elfoglalása után visszaállította a forradalom előtt működő magyarországi építészeti hivatalokat, és megkezdte azok átszervezését osztrák mintára. Az így létrejött építészeti hivatalok a közigazgatási hivatalok mellett önállóan működtek. Ezen időszakban két egymással mellérendeltségi viszonyban működő hivatalt találunk: az országos építészeti hatóságot és az építészeti ügyek átszervezésével megbízott kormánybiztos irodáját. A két hatóságot 1853-ban szervezték át, ill. szüntették meg, az építésügy (és a politikai hatóságok) véglegesnek tekintett átszervezésekor. Terjedelem: 126 csomó + 17 kötet = 16,00 ifin. A szakhivatal működése nem szűnt meg a forradalom, majd a szabadságharc idején sem. Augusztus 2-tól már Geringer hivatalának tett jelentést, ügyviteli nyelve a német volt. A szakhivatal magyarországi hatóságoknak ekkor nem volt alárendelve, felettese a Cs. Kir. Kereskedelem-, Ipar- és Középítésügyi Minisztérium. 1853. november l-jétől a helytartóságnak rendelték alá. Az 1849-1850. évi iratok selejtezettek, ezt az iktatókönyv jelöli. Az iratok évek és általános iktatószámok növekvő rendjében fekszenek. Az Elenchon tárgyszavak rendjében utal a mutatókönyv megfelelő oldalszámára, ahol az irat bő tartalmi ismertetése és iktatószáma olvasható. Kutatni az Elenchon és a mutató alapján lehet, a mutatókönyv tartalmi eligazítást nyújt a kiselejtezett iratokra vonatkozólag is. A kérőlapra az évet és az általános (vonal feletti) iktatószámot kell felírni. Az 1848-1849-ben működött építészeti hivatalok iratait a H 37 - Középítészeti osztály és H38 - Út- és hídépítési osztály iratanyagában lehet kutatni. Az 1848. előtti építészeti iratanyag a C 128 törzsszámú fondban kutatható. A provizórium időszakának országos építészeti hatósága 1849-1853 D231 K. K. LANDES -BAUDERECTION FÜR UNGARN 1849-1853 a) Iratok 1. csomó 2. csomó 3. csomó 4. csomó 1850 1849 2-494 ikt.sz. 507-1262 ikt.sz. 1-250 ikt.sz. 251-600 ikt.sz.