Nyulásziné Straub Éva: Magyar Országos Levéltár 1526 utáni gyűjtemény : Repertórium : Második, bővített kiadás (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 15. Budapest, 2003)

Klapka Levéltár (R 295, R 86)

R319 KISEBB CSALÁDI FONDTÖREDÉKEK 1527-1990 72 r. e. = 11,86 ifm. A Múzeumi Törzsanyagból és az egyéb átrendezett gyűjteményekből (ld. alább) kiemelt családi iratok, fondtöredékek, amelyek az Országos Levéltár családi levéltáraiban nem helyezhetők el, ugyanakkor pedig — kis terjedelmük miatt — családonként külön törzsszám alatt sem állíthatók fel. Egyik-másik csak néhány iratból áll, de a legnagyobbak sem érik el egy levéltári iratcsomó átlagos terjedelmét. Nem lett volna helyes azonban ezeket pusztán időrendi sorozatban hagyni mivel tapasz­talat szerint a kisebb családoknak anyagára a legkülönbözőbb (pl. helytörténeti) kutatások szempont­jából szükség van. Ezért külön gyűjteménybe kerültek, családonként rendezve, a családnevek betűrendjében. Az itt szereplő családok neve sok esetben ismert; túlnyomórészt középnemesek, de van köztük néhány arisztokrata- és polgári család is, továbbá felemelkedő nem-nemesek, főleg familiárisok. Elég sok a gyűjteményben a korai, XVI. századi irat, köztük néhány Mohács előtt már ismert, de korán kihalt család fondtöredékei. A családtagok egy része tisztségviselő, közhivatalnok volt; ezeknek több esetben csak itt van iratuk. A P szekció nagy családi levéltáraiban sok kisebb rokoncsaládnak vagy egyéb okból oda kapcso­lódó családnak van irata. Az alábbi fondtöredékek csekély részét a kétségtelen névazonosság alapján itt is el lehetett volna helyezni. Az említett rokon- és egyéb családok iratai azonban szervesen, valamilyen meghatározott alkalommal kerültek a levéltárral rendelkező nagy család anyagába (pl. beházasodás, birtokcsere, birtokosztály, közösen viselt perek stb.); nehéz lett volna kimutatni, hogy az e gyűjteményben levő azonos nevű családok iratai szintén oda valók. Ezért volt célszerűbb külön felállításuk. Szaporodásukra új szerzemények, esetleg további átrendezések folytán állandóan megvan a lehetőség. Ha később egyik-másiknak terjedelme eléri legalább az egy iratcsomót, át is helyezhető külön törzsszám alatt a P szekcióba. Az alábbi családok fondtöredékei általában csak időrendben vannak, de többször további tago­lásra is szükség volt. A nagyobb terjedelmű fondtöredékek anyaga olykor családtagok szerint bontott, s csoportosítani kellett a sűrűn előforduló családnevekhez tartozó iratokat is (pl. : Balogh, Nagy, Horváth stb.). Előre kerültek külön csoportba az előneves családok, családtagok, előnevűk betűrend­jében (Pálóczi Horváth, Vegliai Horváth), utána pedig ugyancsak külön csoportba az előnév nélküliek, a családtagok keresztnevének betűrendjében (Horváth Antal, Horváth Béla). Ezen a további tagoláson belül szintén időrend van. Ha az iratokból megállapítható volt a család lakóhelye, minden esetben a név mellé került zárójelben a megye (megyék) neve is, vagy pedig az országrész neve (pl.: Dunántúl, Felső-Magyarország, Erdély stb.), ha ez megállapítható volt, de a megye neve nem. A jegyzék megadja az egyes családok iratainak régi törzsszámát is, azonkívül családnév-egyezés esetén utal a Véghelyi Dezső gyűjtemény (R 284) jegyzékben levő nevekre. l.d Abaffy Sándor felterjesztése az országgyűléshez R224 Ábrahám Mihály (Vas m.) R224 Aczél család, kereki (Pozsony m.) R224 Aczély János (Szepes m.) R224 Ágai (?) Istvánné Budaházy Anna R224 Agocs György Aichmayer, Ignacz Carl (Pest) Ajtonyi Literátus Jakab lippai harmincados; majd a vízaknai sóbányák prefektusa R224 XVII. sz. 1760 1568-1654 1690 1678 1510 1794-1795 1598-1608, 1622

Next

/
Thumbnails
Contents