Sipos Antalné: Az államosítás előtt működött textil-, szőrme- és bőripari vállalatok repertóriuma (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 14. Budapest, 2004)

Bevezetés

Magyarországon tapasztalt elenyészően csekély részesedésével. Az osztrák és cseh textiláruk versenye mellett ezt a jelenséget magyarázza az is, hogy a textilipar nyersanyagigénye miatt csaknem 100 %-ban behozatalra szorult, és magára utalva nem volt képes megtermelni azt az exportot, amellyel a nyersanyagbeszerzést kompenzálhatta volna. A bőr- és szőrmeipar az 1880—1890-es években kezdett gépi nagyiparrá alakulni, de ez nem jelentett extenzív fejlődést, csupán néhány nagy múltú vállalkozás - mint az újpesti Wolfher vagy a Pannónia bőrgyár - kezdett gépi erőt alkalmazni, és tömegméretekben termelni. A nyersanyaghiány megközelítette a textiliparét. A jó minőségű nyersbőrt külföldről kellett visszavásárolni, mert a hízott marhát kiszállították Ausztriába és Németországba. A bőrgyárak elsősorban talpbőröket és durvább felsőbőröket készítettek, a finomabb bőrök gyártása terén elmaradtak a nemzetközi színvonaltól. Még 1906-ban is a néhány cipőgyár 12 millió korona értékű termelésével szemben a mintegy 100 ezer cipő-, csizmadia és papucsos kisiparos készítményeinek értékét 150 millióra becsülték, és ehhez járult még a 26 millió korona értékű cipőbehozatal. Az 1900-as évek elejétől gyökeres fordulat következett a könnyűipar, kiemelkedő fordulat a textilipar fejlődésében. Már az első három iparfejlesztési törvény hatása megmutatkozott. Számos vállalat alakult, amely később világhíressé fejlődött. Az 1907. évi ipartörvény már nem csak adókedvezményeket, megrendeléseket és szubvenciókat biztosított, de tőkét és kölcsönöket is adott a gyáralapításokhoz, gyárbővítésekhez, és kiemelten támogatta a textilipart, minthogy az állami szubvenciók 57 %-át ez az iparág kapta. A világméretű textilipari konjunktúra és az állami ipartámogatás biztos profittal kecsegtetett, és a hazai és külföldi tőkét egyaránt alapításokra csábította. 1900—1913-ig háromszor annyi textilgyár alakult, mint a megelőző három évezredben összesen. Az 1900-tól kibontakozó gazdasági válság a könnyűipart nem érintette, sőt, a textil- és bőripar ezekben az években indult igazán fejlődésnek. Az alapításokban rendszerint részt vett a nagybankok valamelyike, és csaknem minden vállalkozásba beszállt a külföldi tőke is. Osztrák és cseh nagyipari vállalatok a századelőn tucatjával létesítették fióküzemeiket és leányvállalataikat Magyarországon, hogy az állami ipartámogatás nyújtotta előnyöket kihasználják, és a magyarországi piacot az önálló vámterület megvalósítása esetén is megtarthassák. Ezek az új magyarországi gyártelepek a legtöbb esetben nagyobbak és korszerűbbek voltak, mint a cégek Lajtán túli üzemei. A század első évtizedeiben a textilipar termelése több mint három és félszeresére emelkedett az új alapítások és bővítések révén. A közös vámterület azonban még mindig korlátok közé szorította a fejlődést. A textilgyártás még 1913-ban is csak 30 %-át elégítette ki a hazai szükségletnek, és a nyersanyagszegénységből származó hátrányokat sem számolta fel teljes mértékben az állami támogatás. 1913-ig 9 %-kal nőtt a nyersanyag- és félgyártmány behozatal, ugyanennyivel csökkent a készáru behozatal, de a textilipar túlnyomórészt még mindig durva és félkész árut gyártott. A félkész termékeket Ausztriába vitték ki, és készáruvá feldolgozva hozták vissza az országba. Az import összértékéből a textiláruk még mindig 20-30 %-ot tettek ki. S végül, sem a konjunktúra, sem az állami támogatás nem tudta hatékonyan megváltoztatni a textilipar előnytelen szerkezetét. A befektetett tőkék nagy részét a textilnyomó ipar - egyébként szükségszerű - modernizálására fordították. A kézi nyomás helyét egyre inkább elfoglalta a termelékenyebb hengernyomás, de a nyomóipar mellett fonó- és szövőipar még mindig alig létezett, és ez csaknem csődbejuttatott egyes vállalkozásokat. Mint a könnyűipar több más ága, a textilipar is az első világháborús konjunktúrának köszönhette azt, hogy a két háború között nagyvállalattá duzzadt gyárainak termékeivel nem csak a magyarországi piacot hódította meg, hanem betört a világpiacra is, exportképessé vált. A növekedésnek lendületet adtak a háborús katonai megrendelések, a hadikonjunktúra, illetve mindezzel kapcsolatban az állami támogatás további fokozódása. A háborús évek csak előrevetítették a textilipar virágkorát, az igazi kibontakozás az 1920-as években kezdődött. Elősegítette az iparág kiépítését, hogy a vállalkozók olcsón és könnyen jutottak üresen álló gyárépületekhez a volt malmok, hadiüzemek telephelyein, és olcsón megvásárolhatták az expanziós szakaszán túljutott és a nagyobb arányú rekonstrukció periódusába lépő nyugat-európai textilipar kiselejtezett, de még működő gépi berendezéseit. A textilipar számára a két világháború közötti években érvényesülő piaci elzárkózás kedvező, még a nagy válságtól is alig megzavart konjunktúrát eredményezett, lehetővé tette a termelés gyors bővítését. Az 1929-es gazdasági válságot a textil-, szőrme- és bőripar alig érezte meg, mert termelési kapacitása addigra megnőtt. A válság idején kiszorították a behozatalt, s bár a fogyasztás csökkent, a piacot a hazai gyárak termékei foglalhatták el. A textilipar rendkívüli fejlődési tempóját mutatja az iparág gépparkjának óriási ütemű bővülése. A fejlődésben öröklődtek a korábbi aránytalanságok, egyenlőtlenségek is. Megmaradt a nyomóipar előnye a szövő- és fonóiparral szemben. A háború előtt 35 textilnyomógép dolgozott az országban, 1933-ban 53. A filmnyomás és más technikai újítások bevezetésével a kartonnyomó ipar - amelynek neve már nem is fejezte ki az iparág lényegét - a legkorszerűbb nagyipari ág lett. A textilnyomás modernizálását segítette a vegyészet fejlődése, a szintetikus festékanyagok megjelenése is. Korábban a legfontosabb festékanyag, az indigó beszerzése az indigóbörzén komoly tőkebefektetést igényelt. Az indigót Indiából szerezték be, és az árak az aratási eredményektől függtek. A szintetikus indigó színtartalmának tisztaságával, azonosságával, stabil árával és a raktározás könnyebbségével megoldotta a nyomógyárak festékgondjait.