Nagy Ferenc: Külügyminisztérium Levéltára (1918-1945) II. : Külügyminisztérium : Utazás- és útlevélügyi osztály : Egyéb szervek, irathagyatékok : Repertórium (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 12/2. Budapest, 2007)
II. KÜLKÉPVISELETI SZERVEK
K97 REVALI (TALLINI) KÖVETSÉG, TB. KONZULÁTUS 1922-1939 Terjedelem: 30 raktári egység (12 csomó + 18 kötet) = 2, 00 ifm. Észtországban a Révaii Követség 1923-tól 1928-ig működött. A balti térségben az 1920-as években Finnország szerepe felértéklődött, így 1928-ban a Révaii Követséget Helsinkibe helyezték át. A továbbiakban innen látták el a balti államokbeli magyar képviseletet. A Révaii tb. Konzulátus 1921-től 1940-ig működött. Ezen időszakon belül 1923ig mint a Berlini magyar Főkonzulátus, 1923-tól 1928-ig mint a Révaii magyar Követség, majd pedig mint a Helsinki magyar Követség alárendelt hivatala látta el feladatát. 1940-ben a tb. Konzulátust feloszlatták. A követség iratanyagából mindössze egyetlen csomónyi, főleg szervezési és hadifogolyügyekre vonatkozó iratok, ill. politikai helyzetjelentések maradtak fenn (1. tétel). A tb. konzulátus iratanyaga is igen hiányos, éveken belül időrendben lerakott és összefűzött konzuli iratokból, másolatokból áll. Ezt a gyűjteményt „Általános ügyek" címmel (2. tétel) tüntettük fel. Tartalma: útlevél-, vízum- és sajtó-, valamint gazdasági ügyek, rendeletek. A kérőlapon az évet és a tételszámot kell feltüntetni. a/ Iratok 1. tétel Révaii (Tallini) Követség: adm. iratok, reservált iratok. 2. tétel Általános ügyek 2. tétel 2. tétel 2. tétel 2. tétel 2. tétel 2. tétel 2. tétel 2. tétel 2. tétel (I. IV. hónap) 2. tétel (V-XII. hónap) 2. tétel 3. tétel Észt-magyar kulturális kapcsolatok b/ Ügyviteli segédkönyvek Iktatókönyv 1-58. 1-57. 1-363. 1-341. 1-256. 1-269. 1^103. 1-549. 1. csomó 1923-1925 2. csomó 1922 3. csomó 1923 4. csomó 1924-1926 5. csomó 1927-1930 6. csomó 1931-1932 7. csomó 1933-1934 8. csomó 1935 9. csomó 1936 10. csomó 1937 1938 11. csomó 1938 1939 12. csomó 1931-1938 13. kötet 1928 1929 14. kötet 1930 1931 15. kötet 1932 16. kötet 1933 17. kötet 1934 18. kötet 1935