Sudár Kornélia: Biztosító intézetek fondjainak repertóriuma (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 8. Budapest, 2002)

Bevezetés

A versenyt a külföldi és nem koncessziónak vállalatok csak tovább élezték. A konkurencia ellenőrzésére és némiképp kordában tartására alkották meg az 1923. évi VIII. törvénycikket, amely külföldi mintára elrendelte a biztosító magánvállalatok állami felügyeletét, a végrehajtására kibocsátott 196/1923. ME sz. rendelet pedig az intézetek megalakulásának és folyamatos működésének rendjét szabályozta. A törvény nyomán a 48 718/1923. ME sz. rendelet létrehozta a Biztosító Magánvállalatok Magyar Királyi Állami Felügyelő Hatóságát, továbbá előírta egyrészt azokat az eljárásokat, amelyek az újonnan keletkező biztosító társaságokra nézve az alapítási engedély elnyerése céljából kötelezőek, másrészt azt, hogy a már működő társaságok milyen adatokat kötelesek a Hatóságnak bejelenteni. A rendelet a külföldi társaságokat is bejelentésre kötelezte, míg annak elmulasztása esetén bírságot állapított meg. A Felügyelő Hatóság ezáltal betekintést nyerhetett a vállalatok üzletpolitikájába, és képet alkothatott azok teljesítőképességéről. Ez utóbbi megítélésére legfőképpen a biztosítási alap, az üzletterv és a díjhátralékokra vonatkozó adatok szolgáltak. A 2850/1923. ME sz. rendelet feljogosította a Felügyelő Hatóságot arra is, hogy a formailag fennálló, de tulajdonképpen nem működő belföldi vállalatot feloszlassa, a külföldit pedig eltiltsa üzletének folytatásától abban az esetben, ha az két év óta egyáltalán nem, vagy csak csekély eredménnyel dolgozik. A rendelkezés hatására több apró belföldi biztosító önként felszámolt, aminek következtében a Felügyelő Hatóságnak a kény szerfelszámolás eszközéhez alig kellett nyúlnia. Az állami ellenőrzés 1923 óta történő folyamatos kiterjesztésének célja a biztosítók számának csökkentése volt, 1926-ban mégis még mindig 66 állt fenn, ezért az 5155/1926. ME sz. rendelet új intézetek alapítását két évre megtiltotta, és e tilalmat - kétévente megismételve - 1940-ig fenntartotta. A pengő bevezetése után a korábban megkötött biztosításokat is át kellett értékelni. Ezt a feladatot oldotta meg az 1928. évi XII. törvénycikk, amely az élet- és járadékbiztosításon alapuló pénztartozások valorizációját rendelte el, és biztosította egyúttal az ehhez szükséges pénzügyi fedezetet is. A tisztességtelen piaci verseny elleni harcban a társaságok nem hagyatkoztak kizárólag az állami szabályozás által nyújtott garanciákra, hanem saját védelmük érdekében 1921 és 1929 között a biztosítás szinten minden ágában különféle egyezményeket hoztak létre. Az egyezmények és kötelékek adminisztratív ügyeit a Biztosító Társaságok Egyezményes Irodája látta el, amelynek minden egyes egyezmény adminisztratív ügyeit külön kellett kezelnie és irattároznia. Az egyezmények a következők voltak: tűz- és betörés-biztosítási, jégbiztosítási, baleset-, szavatossági és autó-, postai szállítmány-, valamint életbiztosítási egyezmények, továbbá a magyar gyári viszontbiztosítási és a magyar szállítmányozási kötelék. Az egyezmé-