Lekli Béla: Az Élelmezési Minisztérium 1951 : Az Élelmiszeripari Minisztérium 1952–1956 és a Begyűjtési Minisztérium 1952–1956 fondjainak repertóriuma (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 6. Budapest, 2000)

Az Élelmiszeripari Minisztérium 1952-1956 repertóriuma

Az 1954. évi szervezeti változások keretében a 2138/1954. Mt. határozat alapján az Értékesítési Igazgatóság november 10-i hatállyal megszűnt. A minisztérium értékesítési ügyeinek központi irányí­tására november 10-én megalakult az önálló Értékesítési Osztály. Feladata volt az igazgatóságokon működő értékesítési csoportok munkájának egybehangolása, valamint a minisztérium értékesítési terve teljesítésének biztosítása. Vezetője Tamás György volt. 1954 novemberében megszűnt az Ellenőrzési Osztály. Feladatát a 324370/1954. Élip. M. sz. utasítás szerint a minisztérium Vizsgálati Osztálya, látta el, mely a miniszternek volt alárendelve és bármilyen vizsgálatot csak a miniszter megbízásából végezhetett. Ellenőrizte a minisztertanácsi határozatok, egyéb felső szervektől érkezett utasítások végrehajtását, egyes bizalmas természetű ügyek kivizsgálása is ügykörébe tartozott. A megszüntetett Ellenőrzési Osztály feladatköréből az export-reklamációk vizsgálatát az Értékesítési Osztály végezte. A beruházások és felújítások tervezésének és lebonyolításának egyszerűsítéséről szóló 2109/1954. Mt. határozat a minisztérium működését úgy szabályozta, hogy a gépbeszerzési tevékeny­séget is a Beruházási Igazgatóság hatáskörébe utalta. A Minisztertanács a Gazdasági tárcaközi együttműködési bizottságok létesítéséről szóló 540420/44/1954. Mt. sz. határozatával elrendelte az Élelmiszeripari Együttműködési Bizottság létesítését. Elnöke: Altomáre Iván miniszter Tagjai: Nagy Józsefhé az OT elnökhelyettese Sebes Sándor belkereskedelmi miniszter Bakondi Béla főosztályvezető Halmi Tibor (MDP KV Élelmiszeripari szektora) Tekintettel azonban arra, hogy az állami begyűjtés során a borforgalom, az állat- és zsírforgalom, továbbá a sertéstenyésztés és hizlalás irányítása is a minisztériumhoz került az év folyamán, a bizottság feladatai megnövekedtek, így tagja lett októbertől Kovács Imre miniszterhelyettes is. A bizottság — a Minisztertanács által jóváhagyott irányelvek alapján — kidolgozta a termelési ágaknak a nemzetközi munkamegosztásban való részvételére vonatkozó elgondolásokat. A bizottság munka­tervét a Gazdasági Kapcsolatok Bizottsága hagyta jóvá. Az Élelmiszeripari Együttműködési Bizottság javaslatot dolgozott ki: - a főzelék-, primőr- és gyümölcskonzervipar, valamint készételek, gyümölcslevek és gyü­mölcsborok gyártásának erős fejlesztésére, - halkonzervgyártás fejlesztésére, - édesipari, különösen csokoládéipari kapacitásuk kihasználása fokozásának lehetőségeire, - a bortermelés fejlesztésére, - a söripari kapacitás növelésére, a sörimport fokozására, - a keményítőgyártás fejlesztésére és a keményítőimport fokozására, - az ipari szeszgyártás fejlesztésére, - hazánk és a baráti országok élelmiszeripari gépparkjának modernizálására megfelelő gazdasági együttműködés útján, - illóolajak, kozmetikai cikkek és szappan gyártása, napraforgómag és étolajexport kérdése. Az 1954. évi szervezeti változások után lényeges, a minisztérium egészét érintő változtatásra nem került sor a rendelkezésre álló dokumentumok szerint. Ez azt jelenti, hogy a minisztérium szervezete megszűnéséig a következőképpen rekonstruálható: a) elvi és általános osztályok, főosztályok, igazgatóságok Minisztériumi Titkárság Gazdasági Hivatal Készletgazdálkodási Osztály Vizsgálati Osztály Üzemi Tűzrendészeti Csoport Munkaügyi és Bér Főosztály Személyzeti Főosztály Oktatási Osztály Helyi Iparok Koordinációs Csoportja Terv Főosztály Műszaki Fejlesztési Főosztály Beruházási Igazgatóság Értékesítési Osztály Ellátási Igazgatóság

Next

/
Thumbnails
Contents