Németh Jánosné: Az MSZMP központi vezető szervei üléseinek napirendi jegyzékei IV/2. 1981–1990 (A Magyar Országos Levéltár segédletei, I/4. Budapest, 2001)

MŰVELŐDÉSPOLITIKAI MUNKAKÖZÖSSÉG A Művelődéspolitikai Munkaközösség 1981 és 1989 között féléves munkatervek alapján folytatta tevékenységét. Üléseiről emlékeztető feljegyzések készültek, továbbá tájékoztatók a PB tagjai részére. A korábbi időszakhoz viszonyítva munkájáról több dokumentum maradt fenn, de nincs minden ülésről emlékeztető feljegyzés, sokszor az előterjesztések is hiányoznak, egyes esetekben csak a PB tagok számára készült tájékoztatóból derül ki, hogy mikor és miről tanácskozott a Munkaközösség. E források arról tanúskodnak, hogy a Munkaközösség ezen időszak alatt 23 ülést tartott (1981-, 1985- és 1986-ban 2-2; 1983-84-ben és 1988-89-ben 3-3; 1982-ben 4, 1987-ben pedig 1 alkalommal). A Munkaközösség 1985. június 19-ei ülésén — az elnöklő Pál Lénárd bevezetője után — megvitatta a feladatait, munkamódszerét és stílusát és az 1985-1987-re vonatkozó munka- és tématervet. A vitáról készült összefoglaló szerint a Munkaközösség — mint a KB tanácsadó szerve — az addigi bevált hagyományokat kívánja folytatni. Továbbra is fontos, hogy az ideológiai-kulturális életet, a pártmunkát hatékonyan orientáló, elvi jellegű állásfoglalásokat adjon közre. Szükségesnek mondta, hogy erősödjön a műveltség valamennyi területét, összetevőjét figyelembe vevő, a humán és a természettudományos kultúrát, a tudományt, a művészetet, a tömegkommunikációt és a mindennapi tudatot szervesebben összekapcsoló szemlélet. A Munkaközösség kész volt elvi és gyakorlati jellegű ajánlásokat, javaslatokat tenni a párt vezető szervei, testületei számára még olyan természetű kérdésekben is, amelyek nem tartoztak a formálisan értelmezett művelődéspolitika körébe. „Erre annál inkább is szívesen vállalkoznak a testület tagjai, — olvasható az összefoglalóban — mivel kifejezetten társadalompolitikai, illetve belpolitikai jellegű tanácsadó szerve jelenleg nincs a KB-nak, s az ideológiai-kulturális élet jelenségeit nem lehet elválasztani azok társadalompolitikai gyökereitől." A testület munkamódszerét illetően elhatározták, hogy évente átlagban 4-5 tanácskozáson az aktuális művelődéspolitikai kérdésekről kötetlen beszélgetésekre is sort kerítenek; a Munkaközösség tagjai — munkacsoportokat is alakítva, külső segítséget is igénybe véve — a korábbinál aktívabban kívántak részt venni az elemzések, összefoglalások és állásfoglalások előkészítésében, s mint a KB tanácsadó szervének tagjai rendszeresen részt kívántak venni a kulturális élet fórumain — a TKKO megbízásából — a területi pártszervek ülésein is. A Munkaközösség a PB 1980. április 29-én elfogadott összetételben (amelyet a III. kötetben ismertettünk), 26 taggal működött. 1982. június 23-án a KB Óvári Miklóst felmentette és helyette Aczél Györgyöt bízta meg a Munkaközösség vezetésével. 1985. április 23-án a PB 30 főben állapította meg a Művelődéspolitikai Munkaközösség létszámát, összetételét az alábbiak szerint hagyta jóvá: Elnök: Pál Lénárd (a KB titkára), Titkár: Knopp András (a TKKO helyettes vezetője), Tagok: Almási Miklós (az ELTE Esztétikai Tanszékének vezetője), Ancsel Éva (az ELTE tanára), Berend T. Iván (akadémikus, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára), Gazsó Ferenc (művelődési miniszterhelyettes), Győri Imre (az Országos Közművelődési Tanács elnöke), Hárs István (a Magyar Rádió elnöke), Huszár István (a Párttörténeti Intézet igazgatója), Huszár Tibor (akadémikus, az ELTE Szociológiai Intézetének vezetője), Józsa György (a Művelődési Minisztérium Marxizmus-Leninizmus Főosztályának vezetője), Király István (akadémikus, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára), Kornidesz Mihály (KB-tag, a Magyar Televízió elnöke), Köpeczi Béla (akadémikus, művelődési miniszter), Kulcsár Kálmán (akadémikus, az MTA főtitkár-helyettese), Lakos Sándor (KB-tag, a Pártélet felelős szerkesztője), Lukács József (akadémikus, az MTA Filozófiai Intézetének igazgatója) Pándi Pál (akadémikus, az ELTE tanára, a Népszabadság szerkesztő bizottságának tagja), Radics Katalin (a TKKO vezetője), Rényi Péter (KB-tag, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese),

Next

/
Thumbnails
Contents