Németh Jánosné: Az MSZMP központi vezető szervei üléseinek napirendi jegyzékei IV. 1981–1989 (A Magyar Országos Levéltár segédletei, I/4. Budapest, 2001)

NAPIRENDI JEGYZÉKEK

A Szovjetunió nagykövetének részvétnyilvánítása Brutyó János elhunytával kapcsolatban. Óvári Miklós látogatása Zala megyében. Szűrös Mátyás tájékoztatója Kolumbia merénylet következtében megsérült nagykövetének egészségi állapotáról; találkozása a francia „Tömörülés a Köztársaságért" mozgalom nemzeti titkárával; látogatása Bács-Kiskun megyében. Gáspár Sándor látogatása szakszervezeti meghívás alapján Olaszországban. India új magyarországi nagykövetének bemutatkozó látogatása. Argentína nagykövetének búcsúlátogatása. A szocialista országok ideológiai és külügyi KB-titkárainak értekezlete Varsóban. A „szerkesztősége vezetője" elnevezés „főszerkesztő"-re módosítása a Pártélet című folyóiratnál. Berecz János részvétele Salgótarjánban munkásgyúlésen. Köpeczi Béla tájékoztatója az írószövetségben folytatott megbeszéléséről. Németh Károly látogatása Nógrád megyében, a Salgótarjáni Tűzhelygyárban és a pásztói állami gazdaságban. Február 2, (288. f. 7/768. ő. e.) 1. A párt és az állami központi vezető szervek következő üléseinek napirendi pontjai és a heti munka koordinálása. 2. Személyi javaslatok. (Tuza István, Pataki István, Vezér Zoltán, Ágoston Béla, Golub Mihály, Térbe Dezső, Szandtner Iván, Horváth Ottó, Illés Béla, Alföldi Lajos) 3. Különfélék: — Szóbeli bejelentések: — Horváth István részvétele a HM országos parancsnoki értekezletén. — Németh Károly tájékoztatója a XI. országos békekonferenciáról. — Lázár György és Berecz Frigyes részvétele az iparvállalatok vezetőinek az Ipari Minisztérium által szervezett munkatalálkozójánn. — Kádár János és Szűrös Mátyás találkozása Arthur Schneier New York-i rabbival. — Óvári Miklós találkozása a Japán KP küldöttségével. — Grósz Károly találkozása Japán nagykövetével. — Szűrös Mátyás találkozása Hollandia távozó nagykövetével. — Kanada új nagykövetének bemutatkozó látogatásai. — Szovjet előadók meghívása az oktatási igazgatóságok, aktívák számára az SZKP KB üléséről előadások tartására. — Havasi Ferenc interjúja moszkvai Pravda számára az SZKP KB ülésével kapcsolatban. — Szűrös Mátyás által a varsói KB-titkári tanácskozáson tartott felszólalásának közlése a Pártélet című folyóiratban. — A Zsidó Világkongresszus Végrehajtó Tanácsának ülése Budapesten. — A szaúd-arábiai Mohamedán Világ Liga kezdeményezése egy Budapesten működő Iszlám Központ létesítésére. — Berecz János részvétele, beszéde a Marcaliban elkészült új középhullámú rádióadó felavatásán. — Maróthy László beszéde az Állatorvostudományi Egyetemen a Mezőgazdasági Könyvnapok megnyitásán. — Pál Lénárd részvétele Bognár József akadémikus kitüntetésének átadásán. — Kádár János találkozása a Szovjetunió nagykövetével, valamint Csehszlovákia Szövetségi Gyűlésének elnökével. Február 6. (288. f. 8/568. ő. e.) RÖPSZAVAZÁS Bay Béla vívó-mesteredző kitntetésérül.

Next

/
Thumbnails
Contents