Németh Jánosné: Az MSZMP központi vezető szervei üléseinek napirendi jegyzékei IV. 1981–1989 (A Magyar Országos Levéltár segédletei, I/4. Budapest, 2001)
NAPIRENDI JEGYZÉKEK
A Béke és Barátság Érdemrend adományozása osztrák vezető személyiségeknek. Szóbeli bejelentések: — Jelentés Havasi Ferencnek a Kubai KP-nál folytatott megbeszéléseiről, valamint az SZVSZ X. kongresszusáról. — Németh Károly részvétele a SZÖVOSZ megyei vezetőinek tanácskozásán. — A lengyel kormány kérésére eszközölt rendkívüli szállítások segélyként történő elszámolása. — Lázár György találkozása a spanyol külügyminiszterrel; látogatása az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban. — Korom Mihály részvétele a Magyar Néphadsereg ifjúsági aktívaértekezletén. — Az Észak-Jemeni Arab Köztársaság elnökének látogatása Magyarországon. — Havasi Ferenc látogatása Prágában időszerű kérdések megtárgyalása céljából. — Részvétel a Moszkvai Pártbizottság első titkárának látogatása alkalmából adott fogadáson a Szovjetunió nagykövetségén. — A Központi Állami Kórház hivatalos közlése a hosszabb ideig tartó betegség után felgyógyulok munkába állításának lehetséges időpontjáról. — Kádár János találkozása a Moszkvai Pártbizottság első titkárával és a moszkvai városi tanács elnökével; részvétele az Elnöki Tanács ülésén. Március (288. f. 7/646. ő. e.) 1. A párt- és az állami központi vezető szervek következő üléseinek napirendi pontjai és a heti munka koordinálása. 2. Ágazati pártbizottság és lakóterületi pártvezetőség létrehozása. 3. A Magyar Távirati Iroda bizalmas kiadványai elosztási és megjelenési rendje. 4. Személyi javaslatok. (Zimborás Károly, Endreffy Miklós, Tokody Gyula, Bereczky Loránd, Orbán Dezső, Polinszky Károly, Szécsényi Ferenc, Gillich László) 5. Különfélék: — A Csongrád Megyei Pártbizottság küldöttségének látogatása Spanyolországban. — Szóbeli bejelentések: — Havasi Ferenc látogatása Prágában. — Maróthy László interjúja Budapest fejlődéséről a Kvety című csehszlovák képes hetilap számára. — Óvári Miklós részvétele a KISZ KB ülésén, a Népszabadság szerkesztőségének taggyűlésén és a Politikatudományi Társaság alakuló ülésén; találkozása az Olasz Köztársasági Párt küldöttségének vezetőjével. — Az április 4-ei ünnepség megszervezése a KB székházában. — Gáspár Sándor látogatása Veszprém megyében; részvétele a szovjet szakszervezetek kongresszusán. — Lázár György találkozása Korea külügyminiszterével, valamint Franciaország tervezési és területfejlesztési miniszterével; részvétele a Borsod megyei képviselőcsoport ülésén; tárgyalásai a magyar-laoszi gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizttság társelnökével — Korom Mihály részvétele a Bács-Kiskun megyei képviselőcsoport ülésén és a Csongrád Megyei Pártbizottság ülésén; találkozása a LEMP küldöttségével. — Gyenes András látogatása Portugáliában. — Horváth István látogatása Lengyelországban. — Kádár János találkozása a Szovjetunió nagykövetével és Korea külügyminiszterével; látogatása a Külkereskedelmi Minisztériumban. Március 22. (288. f. 7/647. ő. e.) 1. A párt- és az állami központi vezető szervek következő üléseinek napirendi pontjai és a heti munka koordinálása. 2. A magyar-román kapcsolatok fejlesztése. 3. Az állami oktatásról szóló 1972. évi KB-határozat végrehajtása és továbbifejlesztésének irányelvei.