Németh Jánosné: Az MSZMP központi vezető szervei üléseinek napirendi jegyzékei IV. 1981–1989 (A Magyar Országos Levéltár segédletei, I/4. Budapest, 2001)
NAPIRENDI JEGYZÉKEK
Április 19. (288. f. 5/1062. ő. e.) 1. A párt szervezeti felépítésének módosítása, a munkahelyi és a lakóterületi pártszervezetek feladat- és hatásköre. 2. Az egy-, illetve kétkamarás Országgyűlés kérdése. A köztársasági elnöki intézményről szóló törvény elvei. Az országgyűlési képviselők és a tanácstagok választásának rendje, időpontja. 3. Az MSZMP káderhatáskörének módosítása. 4. Személyi javaslatok. (Medve László, Győrfi istván, Jendrolovics Pál, Salánki János, Fixier Hermann, Nagy Imre, Gyurcsány Ferenc, Hideg András, Kracsun Csaba, Nagy Mihály) 5. Különfélék: — A párt- és az állami központi vezető szervek következő üléseinek napirendi pontjai. — A Központi Állami Kórház által ellátandók körének szabályozásával foglalkozó határozat hatályon kívül helyezése. — Norvégia külügyminiszterének fogadása. — Az Olasz KP XVIII. kongresszusáról szóló jelentés tudomásul vétele. — Szóbeli bejelentések: — „A szociáldemokrácia és a nyugati politikai rendszerek" címmel a Társadalomtudományi Intézetben rendezett nemzetközi tudományos konferencia. Grósz Károly találkozása a rendezvényen részt vevő Pentti Vaananen-nel, a Szocialista Internacionálé főtitkáráával. — Major László pártnapja a Határőrségnél; vacsorája a latin-amerikai nagykövetekkel; részvétele az Olasz Radikális Párt kongresszusán. — A május 1-jei budapesti ünnepségek előkészítése. — Peter Ludwig és Irene Ludwig műgyűjtők kitüntetése. — Vastagh Pál megbeszélése Csongrád megyei egyházi személyiségekkel; részvétele a KISZ kongresszusán; május 1-jei ünnepi beszéde Kisteleken. — Németh Miklós találkozása Románia nagykövetével; megbeszélése határmenti találkozó keretében Vranitzkyvel, Ausztria kancellárjával. — Személyi kérdések. (Tétényi Pál, Miklós Imre) — A koncepciós perek felülvizsgálatával foglalkozó bizottság eskütétele, bizottság létrehozása e munka értékelésére. — Nagy Imre volt miniszterelnöknek és társainak temetése. — Tatai Ilona előadása és konzultációja a Politikai Főiskolán, részvétele az V. kerületi pártbizottság ülésén és a salgótajáni nagygyűlésen. — Lukács János részvétele a Veszprém megyei párt-végrehajtóbizottság ülésén, a Tolna megyei pártértekezleten és a KISZ kongresszusán; ünnepi beszéde május l-jén a komlói nagygyűlésen. — Nyers Rezső részvétele a Szolnok megyei pártértekezleten. — A KB következő ülésének összehívása. — Pozsgay Imre részvétele a Magyarok Világszövetségének elnökségi ülésén, a Nógrád Megyei Pártbizottság ülésén, az MTI vezető munkatársainak értekezletén, Mezőszentgyörgyön az olvasó nép mozgalom 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen; ünnepi beszéde május l-jén a székesfehérvári nagygyűlésen. — Hámori Csaba megbeszélése Paskai László bíborossal; részvétele a KISZ kongresszusán és a váci május elsejei nagygyűlésen. — A szocialista országok gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozó KB-titkárainak berlini értekezlete. — A KB apparátusának létszámcsökkentése; bérfejlesztés az apparátusban, a KB osztályvezetők és a megyei első titkárok fizetésének felemelése. — Iványi Pál látogatása Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Bács-Kiskun megyében; részvétele a szolnoki május 1-jei nagygyűlésen. — A Stratégiai Bizottság, valamint a Közgazdasági Munkaközösség ülése. — A PB régi és új tagjainak, a KB titkárainak és a KEB elnökének találkozója a Külügyi Szállóban. — Szűrös Mátyás részvétele a Szolnok megyei párt- végrehajtóbizottság ülésén, a KISZ kongresszusán és a május elseje alkalmából Orosházán rendezett felvonuláson.