Németh Jánosné: Az MSZMP központi vezető szervei üléseinek napirendi jegyzékei III. 1971–1980 (A Magyar Országos Levéltár segédletei, I/3. Budapest, 2000)
NAPIRENDI JEGYZÉKEK
— Benke Valéria megbeszélése a Komunyiszt főszerkesztőjével. — Zilahy Lajos hamvainak Magyarországra hozatala. — Nyers Rezső tudományos tanácskozáson való részvétele Moszkvában. — Németh Károly részvétele a SZOT ülésén. — Nemes Dezső látogatása Székesfehérvárott; fogadása Fedoszejev és Zsukov akadémikusok tiszteletére. — Kállai Gyula látogatása Bács megyében. — Szűcs Ferenc, a Vietnámi Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság magyar tagozatának volt katonai vezetője által tartott előadás a jugoszláv honvédelmi minisztérium vezetői számára. — Kádár János részvétele a BM aktíváján. — Fock Jenő részvétele a MTESZ évi közgyűlésén és látogatása Somogy megyében. — Németh Károly részvétele a Közgazdaságtudományi Intézet fennállásának 20. évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülésszak plenáris ülésén. — Győri Imre utazása Csehszlovákiába a két párt ideológiai együttműködésének megbeszélésére. — Biszku Béla részvétele a KISZ KB ülésén. — Kádár János újévi üdvözlete a párt- az állami és a társadalmi funkcionáriusok bizonyos körének. December 17. (288. f. 5/653. ö. e.) 1. A magyar-szovjet gazdasági tárgyalások. 2. A KGST felsőszintű értekezletének előkészítéséhez készült magyar javaslatok. 3. A felszabadulás 30. évfordulója megünneplésének részletes programja. 4. Az 1975. első félévi politikai évfordulók megünneplése. 5. A KB 1975. évi, a PB és a Titkárság 1975. első félévi munkaterve. 6. A XI. kongresszus beszámolójának témavázlata. 7. Személyi javaslat. (Csaba Ferenc) 8. Különfélék: -— Kádár János meghívása az NSZK-ba. — 1975. első negyedévében esedékes politikai jellegű évfordulók. — Biszku Béla cikket ír a Pártéletbe a kongresszusi irányelvekről. — A Fock Jenő indiai és burmai látogatásáról, valamint a Román KP kongresszusáról készült jelentés tudomásulvétele. — Aczél György tárgyalása a magyar-román kulturális, tudományos együttműködés időszerű kérdéseiről. — Az országgyűlés soron következő ülésszakának előkészítése. — Szóbeli bejelentések: — Kállai Gyula részvétele az Ideiglenes Nemzetgyűlés magalakulásának 30. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségen Debrecenben. — Biszku Béla részvétele az európai kommunista és munkáspártok értekezletével kapcsolatos budapesti konzultatív tanácskozáson. — A KB köszönete a szovjet és a magyar katonáknak az őszi mezőgazdasági munkához nyújtott segítségükért. — Kádár János részvétele az európai kommunista és munkáspártok értekezletével kapcsolatos budapesti konzultatív tanácskozás megnyitóján; találkozása a bolgár külügyminiszterrel. December 30. (288. f. 5/654. ő. e.) 1. Az 1975. évi felsőszintű meghívások és látogatások terve. 2. Pártküldöttségek 1975. évi fogadási és kiutazási terve a nem szocialista országok kommunista és munkáspártjainak viszonylatában. 3. Az 1975. évben esedékes országgyűlési választások előkészítése. 4. A budapesti, a megyei és a megyei jogú pártbizottságok első titkárainak újrajelölése. 5. A PB tagok, a Titkárság tagjai, valamint az ET elnökének 1975. első negyedévi látogatási programja. 6. Személyi javaslat. (Lipkovics Károly, Nagy László) 7. Különfélék: — Az európai kommunista és munkáspártok konferenciáját előkészítő budapesti találkozó.