Németh Jánosné: Az MSZMP központi vezető szervei üléseinek napirendi jegyzékei III. 1971–1980 (A Magyar Országos Levéltár segédletei, I/3. Budapest, 2000)
NAPIRENDI JEGYZÉKEK
— A szovjet nagykövetség fogadása november 7. tiszteletére. — Benke Valéria részvétele a Német Kommunista Párt kongresszusán. — Nyers Rezső részvétele a Vegyipari Gépszerelő Vállalat salgótarjáni gyáregységének átadási ünnepségén. — Apró Antal látogatása Bács megyében. — Nemes Dezső látogatása Békés megyében. — Czinege Lajos vezetésével küldöttség utazása Jugoszláviába. — Részvétel a november 7-ei ünnepségen: a Déli Hadseregcsoportnál Apró Antal, a HM-ben Biszku Béla, a BM-ben Fehér Lajos. — Fock Jenő megbeszélése Leszecskoval, valamint az angol gazdasági csúcsminiszterrel, utazása Ajkára. — Fehér Lajos találkozása az ukrán vízügyi miniszterrel, November 5. (288. f. 5/623. ő. e.) 1. A KB ifjúságpolitikai határozatának végrehajtása. 2. Személyi javaslatok. (Esztergályos Ferenc, Lörincz Nagy János, Tóth II. József, Pethő István, Korpái Jánosné, Beresztóczy Miklós.) 3. Különfélék: — Levél a Kambodzsai Királyi Nemzeti Egységkormánynak. — A Dél-Vietnami Köztársaság küldöttségének magyarországi látogatása. — Megemlékezés Jugoszlávia és Albánia nemzeti ünnepéről. — Levél a Román KP Központi Bizottságának az 1972-ben elmaradt magyar könyvkiállítással kapcsolatban. — A budapesti Szovjet Tudomány és Kultúra Házának átadása. — A VIII. Szakszervezeti Világkongresszusról, valamint a Magyar-Szovjet Gazdasági és Műszaki-Tudományos Együttműködési Kormányközi Bizottság XIII. üléséről készült jelentés tudomásulvétele. — Finn katonai személyiségek kitüntetése. — Szóbeli bejelentések: — Losonczi Pál afrikai utazása. — Kádár János, Fock Jenő és Németh Károly részvétele a főváros egyesítésének 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi tanácsülésen. — A megyei első titkárok beszámolója az 1972 novemberi KB határozat végrehajtásáról. — Nyers Rezső cikke a Társadalmi Szemle részére „Gazdasági fejlődésünk és a KGSTországok integrációja" címmel; utazása Salgótarjánba. — Losonczi Pál találkozása a lengyel parlamenti delegációval. — Aczél György találkozása a Sydiákkal, a LEMP KB titkárával. — Biszku Béla találkozása a lengyel belügyminiszterrel. November 20. (288. f. 5/624. ő. e.) 1. Bolgár párt- és kormányküldöttség magyarországi látogatása. 2. A KB 1972 november 14—15-ei határozatának végrehajtása. 3. Az V. ötéves terv előzetes lakásépítési programja. 4. A felszabadulás 30. évfordulójának megünneplése. 5. A Központi Bizottság soron következő ülésének összehívása. 6. A KB 1974. évi, a PB és a Titkárság 1974 első félévi munkaterve. 7. Személyi javaslatok. (Péter János, Púja Frigyes, Gál Gáspár Tamás, Uranovicz Imre, Csapó Viktor) 8. Különfélék: — Óvári Miklós részt vesz és felszólal a Béke és Szocializmus Szerkesztőségi Tanácsának prágai értekezletén. — Részvétel a Bangladesi KP II. kongresszusán. — Részvétel a Belga KP kongresszusán. — Az Országgyűlés soron következő ülésének összehívása. — Részvétel a Görög KP kongresszusán. — Gyenes András római utazása. — Szakszervezeti küldöttség utazása Svédországba, Norvégiába és Dániába.