Németh Jánosné: Az MSZMP központi vezető szervei üléseinek napirendi jegyzékei II. 1963–1970 (A Magyar Országos Levéltár segédletei, I/2. Budapest, 1998)
NAPIRENDI JEGYZÉKEK
Március 22., 28., április 2., 5., 8. (Folytatólagos zárt ülés) (288. f. 5/420/a. ő. e.) 1. a.) A KB-ban és apparátusában, valamint a központi állami szervekben tervezett személyi változások. 2. (Cseterki Lajos, Aczél György, Orbán László, Darvasi István, Párdi Imre, Bálint József, Lakos Sándor, Dobi István, Kiss Károly, Losonczi Pál, Gáspár Sándor, Kisházi Ödön, Barcs Sándor, Bartha Tibor, Benke Valéria, Erdei Ferenc, Horváth Richárd, Kádár János, Kállai Gyula, Mihályfi Ernő, Nagy Dániel, Nánási László, Németh Károly, Ortutay Gyula, Sályi István, Szabó István, Pongrácz Kálmán, Úszta Gyula, Vass Istvánné, Beresztóczi Miklós, b. ) Az államigazgatás központi szerveiben végrehajtandó szervezeti változások. A kormánylista beterjesztése az Országgyűlés elé; az egységes Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, az Építés- és Városfejlesztési Minisztérium, az Országos Anyag- és Árhivatal létrehozása, a Tudományos és Felsőoktatási Tanács megszüntetése, az ÁEH és a Kulturális Kapcsolatok Intézetének a művelődésügyi miniszter felügyelete alá helyezése; az államtitkári tisztség rendszeresítése és személyi javaslatok; (Fock Jenő, Ajtai Miklós, Timár Mátyás, Vályi Péter, Kovács Imre, Dimény Imre, Kiss Árpád, Karádi Gyula, Földes László Dabronaki Gyula) c. ) A Szövetkezeti Főtanács létrehozása, a vezetőkre vonatkozó személyi javaslatok. (Szabó István, K. Nagy Sándor) d. ) Az Alkotmány módosítása. e. ) A kommunista országgyűlési képviselők parlamenti csoportjának megalakítása. f. ) A megyei első titkárok és a KB osztályvezetők tájékoztatása. Április 6. (288. f. 5/421. ő. e.) 1. Az országgyűlési képviselő- és tanácstagválasztások tapasztalati. 2. Az országgyűlési állandó bizottságok elnökei és titkárai. 3. A pártoktatás 1967/68. évi feladatai. 4. A május 1-jei jelszavak. 5. A népesedési helyzet alakulása. 6. Az MTA közgyűlése 7. Az MHS átszervezése, a honvédelmi nevelés és az ifjúság honvédelmi felkészítésének kiszélesítése. 8. Különfélék: — Országos ifjúsági lap és egy késő esti lap indítása. — Párt- és kormányküldöttség bulgáriai látogatása. — A nepáli király magyarországi meghívása. — Garbai Sándor hamvainak hazahozatala. — Komócsin Zoltán bejelentése a „Kőtáblák" című, Lengyelországban megjelent könyvvel kapcsolatos intézkedésekről. — Személyi ügyek. (Uitz Béla, Benedikt Ottó) — A kongresszusi munkaversenyben legjobb eredményt elért tsz-ek kitüntetése. — A Szocialista Hazáért Érdemrend átadása. — A szervezeti szabályzat egységes értelmezését biztosító útmutató kiadása. — A budai járásban egyesült tsz-ek és állami gazdaságok pártszervezeteinek munkája. -— A Vietnámba és Koreába utazó katonai delegáció összetétele. — Személyi ügy. (Kröszl Vilmos és társai.) — A JKSZ KB Elnökségének képviselőjével a nemzetközi kommunista mozgalom kérdéseiről folytatandó konzultáció. — Czinege Lajos tájékoztatója Malinovszkij temetéséről. — Komócsin Zoltán tájékoztatója Rákosi Mátyás leveléről. Április 18. (288. f. 5/422. ő. e.) 1. A magyar-NDK barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés. 2. Az 1967. évi felsőszintű látogatások. 3. A VSZ tagországainak Egyesített Fegyveres Erői főparancsnoki tisztsége ügyében. 4. A gazdaságfejlesztés hosszú távú tervezésével kapcsolatos feladatok.