Németh Jánosné: Az MSZMP központi vezető szervei üléseinek napirendi jegyzékei II. 1963–1970 (A Magyar Országos Levéltár segédletei, I/2. Budapest, 1998)
ISMERTETŐ (Azon munkabizottságok és munkaközösségek működéséről, amelyeknek napirendi jegyzékét nem közöljük)
IFJÚSÁGI MUNKABIZOTTSÁG A KB Ifjúsági Munkabizottságának létrehozását a Központi Bizottság 1970. február 18-19-ei ülésén hozott határozatában írta elő. A Politikai Bizottság ennek alapján 1970. július 14-én elfogadta a munkabizottság feladataira és személyi összetételére vonatkozó javaslatot. A bizottság vezetője Biszku Béla, a KB titkára lett, tagjai pedig: Beckl Sándor Bugár Jánosné Gosztony i János Horváth István Ilku Pál Katona Imre Kovács Pál Pataki László Somogyi Sándor Somoskői Gábor A bizottság személyi összetételében a képviseleti elv érvényesült, de lehetőség volt az ifjúsági politikát jól ismerő KB tagok bevonására is. A bizottság titkári teendőit Somogyi Sándor a PTO helyettes vezetője, apparátusi feladatait pedig a PTO látta el. Az Ifjúsági Munkabizottság feladatait a PB a következőkben határozta meg: — a párt vezető szervei elé kerülő, az ifjúság széles tömegeit közvetlenül érintő kérdésekben való állásfoglalás, — a KB ifjúságpolitikai kérdésekben hozott határozatainak a végrehajtása érdekében intézkedések kezdeményezése, — részvétel a pártnak az ifjúság körében végzett tevékenységének fejlesztésében, intézkedések kidolgozásában és véleményezésében; a KISZ pártirányítását megvalósító elvi és gyakorlati kérdések kidolgozásának kezdeményezése és segítése, — a KISZ felső vezető testületei elé kerülő, hosszabb időszakra szóló feladatok, illetve akciótervek véleményezése, a KISZ kongresszusok előkészítésének figyelemmel kísérése, — az állami és társadalmi szerveknek az ifjúság körében végzett tevékenységével kapcsolatos koordinációs és ellenőrzési feladatok ellátása.