Németh Jánosné: Az MSZMP központi vezető szervei üléseinek napirendi jegyzékei II. 1963–1970 (A Magyar Országos Levéltár segédletei, I/2. Budapest, 1998)
NAPIRENDI JEGYZÉKEK
5. Különfélék: — Nagykövetség létrehozása Pakisztán fővárosában, Islamabadban. — A külügyminiszterek szófiai értekezletéről készített jelentés elfogadása. — Rákosi Mátyás hazatérésének ügye. — A KB február 18-i ülésének meghívottai. — A Varsói Szerződés PTT mellett működő külpolitikai bizottság létrehozásáról, Romániával való konzultáció kezdeményezésére. — A genfi leszerelési bizottságban résztvevő szocialista országok külügyminiszter helyetteseinek tervezett bukaresti megbeszélése. — A közel-keleti kérdésről folytatandó konzultációról szóló szovjet kezdeményezés. — Havasi Ferenc részvétele Észak-Írország Kommunista Pártjának XIV. kongresszusán — A Luxemburgi Kommunista Párt XX. kongresszusán való részvétel. — A PB-tagoktól és KB titkároktól kért interjú, cikkek. — Külföldi vezetők magyarországi üdülésre való meghívása. — Gáspár Sándornak az SZVSZ Végrehajtó Irodájának szudáni ülésén való részvétele. — A Német Szociáldemokrata Párt képviselőinek látogatásáról készült jelentés elfogadása. — A Vietnámban járt katonai küldöttség útjáról szóló jelentés elfogadása. — A Török Köztársaság budapesti nagykövetének fogadása. — Losonczi Pál bejelentése lengyelországi üdülése ügyében. — Pullai Árpád bejelentése a „25 éve szabad Magyarország" c. kiállítás megnyitásáról; a Magyar Tanácsköztársaság megalakulásának 51. évfordulója alkalmából történő koszorúzásról, a március 8-i ünnepi gyűlés előadójáról. — Gáspár Sándor bejelentése Seljepinnel folytatott megbeszéléséről. — Apró Antal bejelentése a KGST Végrehajtó Bizottságának ülésén való részvételéről; a magyarromán vegyes bizottság román elnökével Nagyváradon folytatott megbeszéléséről. — Nemes Dezső bejelentése indiai látogatásának tapasztalatairól készített írásos jelentését illetően. — Brutyó János bejelentése Kruzslák Béla temetéséről. — Németh Károly bejelentése a SZÍR partizáncsoport emlékművének felavatásáról; Aczél György részvételéről Budapest felszabadulásának 25. évfordulóján rendezendő központi ünnepségen. — Gosztonyi János bejelentése Pullai Árpádnak az országos agit-prop. tanácskozás tapasztalatairól, az agit-prop. munka időszerű kérdéseiről a „Népszabadság"-ba írandó cikkéről. Február 24. (288. f. 5/512. ő. e.) 1. Személyi javaslatok. (Köbli Gyula, Csatorday Károly, Fodor Gyula, Bérezés Jenő, Drapál Ferenc, János György, Ványai Sándor, Nemes Alajos, Borgos Gyula, Farkas György) 2. Különfélék: — A Magyar-Vietnámi, a Magyar-Kubai és a Magyar-Mongol Gazdasági Együttműködési Bizottság kérdései. — Parlamenti küldöttség törökországi utazása. — Kurtán Sándor új bécsi nagykövet elutazása előtti fogadása. — Győri Imrének a Luxemburgi Kommunista Párt XX. kongresszusán való részvétele. — Kitüntetési javaslat. — A Francia Kommunista Párt XIX. kongresszusán részt vett küldöttség jelentésének elfogadása. — A jelentéstételre hazautazott budapesti amerikai nagykövet visszatérése utáni fogadása. — Kállai Gyula szóbeli tájékoztatója az Országgyűlés soron következő ülésszakának előkészítéséről. — Fock Jenő szóbeli bejelentése Tyitov fogadását illetően. — Fehér Lajos és Komócsin Zoltán bejelentése látogatási programjukról. — Brutyó János javaslata Nöhrer Árpád temetésén való részvételre. — Ilku Pál bejelentése látogatási programjáról és parlamenti felszólalásáról. — Aczél György bejelentése: Komócsin Zoltánnak a szovjet-kínai problémákról írt és a „Népszabadság"-ban megjelenő cikkét illetően. — Gosztonyi János bejelentése a KB ifjúságpolitikai határozatának feldolgozását segítő cikkekről.