Németh Jánosné: Az MSZMP központi vezető szervei üléseinek napirendi jegyzékei I. 1956–1962 (A Magyar Országos Levéltár segédletei, I/1. Budapest, 1995)
NAPIRENDI JEGYZÉKEK
3. Személyi javaslatok. (Szalay József, Varga Zoltán, Molnár Jenő, Borbély Sándor, Hugyik András, Molnár Béla, Nagy Gyula, Virizlay Gyula, Biró György, Lendvai Vilmos, Csuhaj Ferenc, Ágoston László, Papp Sándor, Komónyi József, Mona Gyula, Hevesi János, Bőhm József, Nöhrer Árpád, Lengyel István, Török József, Fekete Miklós, Borsos László.) 4. Különfélék: - Javaslat a Fegyveres Erők Napjának megünneplésére. - Javaslat a magyar katolikus egyház vezetőinek a II. Vatikáni Zsinaton való részvételére. - Javaslat az egyházaknak nyújtandó 1963. évi államsegély megállapítására. - Tájékoztató a Magyar Népköztársaság részvételéről az ENSZ által rendezett „A tudomány és technika felhasználása a kevésbé fejlett területek érdekében" c. világkonferencián. - Javaslat az egészségügyi világszervezeti tagság felújítására. - Javaslat delegáció utazására Bonnba. - Javaslat a Burundi Köztársaság függetlenségi ünnepén való részvételre. - Javaslat az indiai igazságügyminiszter fogadására. - Javaslat a szakszervezeti vezetők külföldi útjára. - Javaslat a SZOT teljes ülésének összehívására. - Javaslat Egri Gyula részvételére az Európai Atlétikai Versenyeken Belgrádban, valamint jugoszláv sportvezetőkkel folytatandó tárgyalására. - Czinege Lajos tájékoztatója a hadgyakorlatokról folytatott konzultációról; a HM tisztjeinek kiutazására a Szovjetunió Vezérkari Akadémiáján való képzésre; a HM küldöttségének szovjetunióbeli utazásáról a légoltalmi kérdések tanulmányozására; az Egyesített Tiszti Iskola tisztavató ünnepségén való részvételre; Grecsko meghívásáról őszi vadászatra. - Nemes Dezső bejelentése a KEB és a megyei fegyelmi bizottságok összetételével kapcsolatban, valamint a törvénysértő perekkel kapcsolatos határozat végrehajtásának egyes kérdéseiről és személyi ügyben (Szamosi Tibor, Lehota István, Szántó Zoltán); tájékoztatója román és olasz pártvezetőkkel folytatott beszélgetésről; javaslat a bolgár fogadáson való részvételre. - Rónai Sándor tájékoztatója az NDK parlamenti delegációjának látogatásáról. - Kállai Gyula bejelentése a HNF Elnöksége ülésén való részvételről; a rehabilitációs kérelmekről. - Komócsin Zoltán tájékoztatója a Délafrikai Unió Kommunista Pártja KB-tagjaival folytatott beszélgetésről. - Kádár János bejelentése személyi ügyben (Münnich Ferenc); tájékoztatója Szirmai István és Rajk Lászlóné beszélgetéséről; bizottság létrehozásáról a koncepciós perek áldozatainak közvetlen hozzátartozóival folytatandó beszélgetésre; a KB „illetékes" osztályvezetőinek megbízása az MDP volt vezetőivel folytatandó beszélgetésre. Szeptember 7. (zárt ülés) (288. f. 5/277/1. ő. e.) Előterjesztés Marosán Györgynek a Központi Bizottsághoz címzett beadványával kapcsolatos intézkedésekről. Szeptember 17. (288. f. 8/275. ő. e.) RÖPSZAVAZÁS személyi ügyben. (Rónai Sándor.) Szeptember 18. (288. f. 5/278. ő. e.) 1. A Honvédelmi Minisztérium javaslata a hadsereg fejlesztéséről. 2. Jelentés a második ötéves terv lakásépítési előirányzatának megalapozásáról és a harmadik ötéves tervre való átmenet problémáiról. 3. Előterjesztés a lakosság részére végzett egyes ipari és javító szolgáltatások árának csökkentésére és árrendszerének módosítására. 4. Javaslat a kongresszussal kapcsolatos kérdésekről (küldöttek választása, vezető testületek összetétele, a megyei pártbizottságok első titkárainak újraválasztása, meghívottak, korreferátumok.) 5. Javaslat az 1962-ben esedékes országgyűlési és tanácsválasztások előkészítésével kapcsolatban. 6. Személyi javaslatok. (Erdélyi Károly, Csontos József, Köves János, Mészáros Béla, Daradics Ferenc, Virágh István, Szenté Imre, Komlós Istvánné, Mányik Pál, Kazimir László, Kilián József, Kovács János.) 7. Különfélék: - Javaslat a Dobi Istvánnak odaítélt Lenin Békedíj átadási ünnepségére. - Javaslat Kállai Gyulával televíziós interjú készítésére időszerű kulturális kérdésekről. - Javaslat Uganda függetlenségének elismerésére. - Javaslat diplomáciai kapcsolat létesítése Kambodzsával. - Javaslat a kubai külügyminiszter meghívására. - Javaslat kormányküldöttség utazására Nyugat-Afrikába. - Javaslat finn újságíró küldöttség fogadására. - Javaslat igazságügyi delegáció lengyelországi utazására. - Kitüntetési javaslat. - Javaslat a szakszervezeti vezetők külföldi utazására.