Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 7. Budapest, 1991)
ŰRMÉRTÉKEK
5 alegységnél 14 nagysággal (47%) egy helyen több nagysága is volt, 5 alegységnél pedig 19 nagysággal (61%) változott a nagyság. A több nagyságú helyek közül fél, kis, közép jelzőjű hordóknál a következő metrikus értékek voltak: 56,60, 80,58, 100,72, 113,20, 176,25, 218,00, 335,72, 436,00 1. A két első érték kivételével az egésznek ismert hordók sorába illeszthetőek, vagyis csak a hely vonatkozásában voltak kisebbek. Az egész boroshordók űrtartalma — kerekítve — 110—9301 között 19 nagyságban változott az űrtartalom és csak 2 nagyság van köztük azonos: 147,73 1 két esetben és a 151,07 1 két esetben (de ezek a gönci—tokaji mértékei), és az utóbbihoz közelít a 151,441 (gyöngyösi), a többi egyedi, helyi nagyság. Középértéket nem lehet megállapítani. 5001-ig viszont 13 nagyság sorol, viszonylag kevésbé foghíjas sorral, felette csak 6 nagyság, és egyedien ugrálva. Úgy tűnik, hogy időben felénk közeledve csökken a hordó (mint mérték) nagysága. Sajnos, a korai időből nincs metrikus adatunk, de a soproni hordó korai nagysága (9301) jelzi azt a folyamatot, amit az erdélyi és a gönci hordó is mutat, de törvényszerűnek ez mégsem nevezhető. 3.2.11 ICCE 3.2.11.1 Általában. Földmérték mivoltából érintőleg már foglalkoztam vele, 775 de most szükséges a részletes vizsgálat. A történeti-etimológiai szótár szerint a szó bizonytalan eredetű, talán latin jövevényszó a középlatin justitia, justia, justa, pohár, kisebb űrmérték jelentésű szavakból; német származtatása nem fogadható el; folyadékmérték jelentéssel magyarul elsőnek 1395-ből ismeri. A szláv eredet tehát szóba sem jöhet. A német eredet kizárása viszont annyit jelent, hogy nem csatlakozik közvetlenül a szorosan kapcsolódó két mértékegység: a messzely (ld. 3.2.20) és a pint (ld. 3.2.24) német— bajor-osztrák eredetéhez (ld. később bővebben). Marad tehát a feltételezett latin származás. A rómaiknak hasonló nevű űrmértékük nem volt. 776 A középlatin szóeredet esetében azt kell feltételeznünk, hogy az ilyen nevű ivókészséget és mértéket e nyelvet beszélő papoktól ismertük meg (de csak ezt, a másik kettőt nem!). Ez nem valószínű. Ha viszont eleink ismertek és használtak ilyen eszközt, akkor annak nevet is adtak, természetesen magyarul, s nehezen elképzelhető az, hogy e nevet elfeledve, a papok latin megnevezését magyarosították volna. Ami pedig e szótárnak az erdélyi szász eredetű ejtel szó feltételezett alakítási hatását illeti, az szintén valószínűtlen, mert az részint későbbi eredetű, részint és főleg, mert az ejtel a pintnek megfelelő mérték, kétszer akkora volt, mint az icce (ld. 3.2.24). A mondottak alapján tehát — hangsúlyozva azt, hogy e nagyságrendű űrmértékre eleinknek mindenképpen szüksége volt — ezt az eszközt nevével együtt hazai származásúnak vélem. S ha az alakulás rendjét tekintjük, amelyiknél az a valószínű, hogy az ivókészségből lett ilyen mérték, amikor annak meghatározták a nagyságát, akkor talán még azt is feltételezhetjük, hogy nem az új hazában került erre sor. Kérdés marad azonban: mikor, miért, miként illeszkedett be az icce mint mérték a német eredetű pint és a bajor-osztrák eredetű messzely mértékek közé,
