Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 7. Budapest, 1991)

MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY

mérésügy intézése megkezdődik, vagy azt valamilyen okból másként akarják rendezni, szervezni. Tehát nem egy új egység — esetleg a régi új nagyságának — a megállapításáról (ld. 2.44.1), nem a használt mértékegység helyességének ellenőrzéséről (ld. 2.46) van szó, hanem, lényegében, a mérésüggyel foglalkozó szervezet, központinak nevezhető, mértékegység-vizsgálatairól. S az már a mértékek természetéből, illetve alkalmazási területéből következik, hogy ilyen igény első-sorban a kereskedelmi, azokon belül is az űrmértékeknél jelentkezik, a súlymérték (a hosszmértékkel együtt) másodrangú, érthetően, mert lényegesen kevesebb problémát okoz (ld. 2.34.3). A térfogatmérés egységének a vizsgálata kivételes, a darabmértéknél pedig szóba sem kerül. Úgy is fogalmazhatom, hogy a legtöbbet a borés a gabonamértékek egységvizsgálatával foglalkoztak, illetve ezek okozták a legtöbb gondot. A mértékegység vizsgálatára, mint tevékenységre a mintát Ausztriából, illetve Bécsből kaptuk, ahol — említettem (ld. 2.44.1) — a 16. sz. végétől, a 17. sz. során kifejlődőén mértékhitelesítő intézet működött. Vizsgálati módszere azonban a 18. sz. közepéig meglehetősen kezdetleges volt. Úgy is mondhatom, hiányzott a természettudományos alap, nem gondoltak arra, hogy lényegében matematikai— geometriai problémáról van szó. Ez viszont a kor műveltségi színvonalából következően érthető. így az is, hogy nem ezen intézetből indult útjára a korszerű mértékegység-vizsgálat. Amikor Mária Terézia az 1750-es években megkezdte az egységes mértékrendszer kialakítására és bevezetésére vonatkozó intézkedéseit, a szakmai problémák elvi és gyakorlati megoldását Joseph Franz matematikus-csillagász jezsuita tudósra bízta. Franz tudományos pontossággal megvizsgálta a bécsi mértékek (rőf, mérő, icce, font) egységeit, vizsgálatai alapján rendszerbe igazította őket, elkészíttette azok rendkívül pontos etalonjait. Mindezzel pedig a kereskedelmi mértékek vizsgálatához a kor legmagasabb szintű tudományos igényeit kielégítő, sőt hosszú időn át érvényes vizsgálati módszert, s egyúttal etalon-bázist adott, viszonylag egyszerű mértékrendszerrel egyetemben, így alkalmas összehasonlítási alapot a Monarchia országainak a mértékei számára.

557 Nálunk bécsi utasításra indult meg a központi egységvizsgálat, és a helytartótanács, illetve a gubernium e tevékenység gazdája. Elsőnek a budai mértékeket vizsgáltatja a helytartótanács 1770-ben, a pozsonyiakhoz viszonyíttatva. A vizsgálatot Pest-Buda tanácsa végzi. Megállapítják, hogy a budai mértékek közelítően azonosak a pozsonyiakkal. Még a budai mérő is úgy, hogy ez 3 véka, a pozsonyi pedig 2 véka, tehát mésfél pozsonyi mérő ez. De tulajdonképpen nincs is, csak a nevében él, csak számolnak vele: ha 3 vékásán mértek, akkor budai, ha kettősen, akkor pozsonyi mérőt mondanak. Nehézkes is lenne a budai mérő nagyságú mértéket emelgetni, ezért használják a vékát, amelyik tulajdonképpen fél pozsonyi mérő.

558 1772-ben a gubernium vizsgálja az erdélyben dívó mértéknek brassói, kolozsvári, szebeni etalonjait. A bécsi egységekhez hasonlítva megállapítja azok nagyságát, és az összefüggéseket. 1775-ben Tierenberger matematika professzor Selmecen, a bécsi bányakamara