Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 7. Budapest, 1991)
MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY
Eszköz volt még a hitelesítő' bélyegző, a fa mértékekhez besütős, a fémekhez beütés kivitelű fém rudacska, egyik végén a hitelesítő jel. Az eszközök készítése anyaguktól függően változott. A fa mértékeket kezdetben a faragómester, majd a kádár művelte. A fémet az ón- és a rézműves, a kocsmai cserép mértékeket a fazekas, az üveget a hutás. A mérleg az asztalos, illetve kovács, szerkovács munkája részben a súly is, részben pedig a réz- vagy harangöntőé. A 18. sz. közepén indul útjára mint új mesterség a mértékkészítés, amelyik a 19. sz. során aztán jelentősen fejlődik. E művesektől szerezte be aztán ki-ki a szükséges mérőeszközöket, esetlegesen kereskedők közvetítésével. Az etalonokat a 18. sz. közepétől a pozsonyi művesek készítették, a század végétől átveszik szerepüket a budaiak, s tőlük majd a pestiek. Az etalonok tárlóhelye különböző volt. A városi mérleget vagy e külön célra épített mérlegházba vagy a városházán tartották, a többi eszközzel együtt. A megyék a székházukban, általában a levéltárban tartották. A földesuraknál a malom, a gabonásház, a sörfőzőház, a pince a tárolóhely, illetve az ispán, tiszttartó háza. A pozsonyi etalonokat a pozsonyi városházán őrizték, hiteles másolatukat a 18. sz. végétől a helytartótanács budai épületében. Az abszolutizmus alatt a bécsi hitelesítési intézet az etalon-őrző hely. A méter és a kilogramm etalonja az Országos Levéltárba került. A mérésmódnak az űrmérésnél voltak sajátos esetei. Kétféle iccével mérhettek: az általánosan használt híg iccével vagy pedig inkább a mértékvizsgálatoknál, illetve a kis mennyiségű forgalmazásnál, piacon használt száraz iccével. A kettő közötti általános viszony volt a 6 /4" es > amikor 1 száraz icce 1 1 / st híg iccével és az 5 / 4-es, amikor az 1 híg iccével volt egyenlő. A híg mértéknek kétféle változata volt: a tized és a kocsmai. Az utóbbi az általános, az előbbivel a földesúri tizedet szedték, főleg a Nyugat-Dunántúlon dívott. Ezek viszonyánál is az előbbihez hasonló a helyzet: 6 /4" es és 5 /4~ es > vagyis a tized mérték féllel vagy negyeddel volt nagyobb a kocsmainál. A száraz mértékkel kétféleképpen mérhettek: az általános piaci szokás szerint csapva, vagyis a mérték széle fölött lehúzva a szemet, vagy a ritkábban — sokszor igaztalanul — alkalmazott tetézéssel. Az utóbbi azt jelenti, hogy a mérték széle fölött még halmot raktak. A kettő aránya változó: 1,03—1,5 szélső értékkel átlag 1,16 értékkel adott a csapott mérték egy tetézettet. A harmadik űrmérésmód volt a rázott. így a szemek tömörültek, több fért a mértékbe. Ez ritkán dívott, mert visszaélésre adott alkalmat, többnyire tilalmazták is. A térfogatmérés esetében a mezőgazdasági terményeknél a helyi szokás, az ipari termékeknél a mérőeszköz mivolta határozott. A súlymérésnél a mérleg fajtája szerint vagy rátett súllyal vagy tolósúllyal egyensúlyozták ki a terhet. A számolni tudás mellett ismerni kellett a súlyegységek viszonyát is. A mérésmódokból adódó különbségek megtetézték az alegységek különbözőségéből adódó problémákat, gondot okoztak a könyvelésben, gyakorta hiányt is eredményeztek. 6 Bogdán 81
