Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 7. Budapest, 1991)
MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY
Bringen Gottes Straf u. Plagen." — Mint előbb: „Hamis súly és hamis mérleg / hozza Isten büntető csapását." 3. rajz: beosztásos rőf-rúd, ferdén nyúlva a földről, mögötte tájban a brassói fa; a hasáb-éli vers: „Mit dem Fuess u. langen Elen / thut man seine Náhtsten sichte," — vagyis: „A lábbal és a hosszú rőffel / felebarátunkat rőföljük meg." 4. rajz: egykarú, ún. körtefont mérleg, a teherkarikára fonalszerűség akasztva, föléje írva: „7J4 libr. ung. 6 winer pfund", vagyis a magyar-erdélyi és a bécsi font viszonya; a hasáb-éli vers: „Machs in háff sind Seele Striken / den so die Wage berücken." — Tehát: A serpenyőbe tedd a lelkiismeretedet / hogy az nyomja mérlegedet." 5. rajz: talajon, két káka között álló korsó: az erdélyi kupa, föléje írva: „8 Achtel ein Wein, 28 ein Bier, 22 ein Honig Eymer", vagyis a bor, a sör és a méz akónagysága kupában; a hasáb-éli vers: „Mit der Maass womit ihr messet / messet Gott das nicht vergest." — így fordítható: „A kupával, mellyel mértek / Isten mér, ne feledjétek." A bibliai idézet tanúsága szerint az igaztalan mérés ősi tulajdonságunk, s a brassói intelem, téma-variáció csupán a folytonosságát mutatja — napjainkig. A mérő ember sokszor nagyon is ügyes. Bár az árucsere és a feudális szolgáltatások minden neme csalásra csábított, de ha azt nézzük meg, hol ügyeskedik túlságosan, láthatjuk, hogy a kereskedelmi mértékeknél. De itt sem egyformán. A lényeget ragadjuk meg, ha észrevesszük, hogy a hamis mérték használata és az igaztalan mérés majd kizárólag az élelmiszer: a bor, a gabona, a hús mérésénél tette csalóvá a mérő embert. Közelebbről vizsgálva pedig a jelenséget, azt is észre kell vennünk, hogy a kapzsiság, a haszonvágy csak részben motivál, van mélyebben rejlő ok is: az ősi félelem az éhezéstől. E fejezetrész témája tehát a mérő ember, de nem a tudós, hanem csupán a köznapi mérést végző ember. Az előző kötetekben tárgyalt méréstől eltérően azonban a most tárgyalt mértékek kezelése, vagyis a mérés nem kíván különösebb szakértelmet, és nem alakít ki olyan önálló foglalkozást, mint a földmérés. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ezt a mérést nem kell megtanulni, de bárki teheti, aki számolni, legalábbis összeadni és kivonni tud. A mondottak értelmében e téma tárgyalásánál nem kell mértékfajták szerint elkülönítve haladni. Egyszerűbb a helyzet: ez a mérés nem függ különösebben a természettudományos műveltségtől. Kis túlzással azt is mondhatom, hogy a mérő ember, kevés kivétellel, nem sokat fejlődik az egész korszakban. Az űrmértékek — híg és száraz (ld. 3.2/3) egyaránt — konkrét mérőeszközök is (ld. 2.33), mindegyike egyszerű: egy edény, amelyet tele kell tölteni. Mindenki láthatja, mikor telik meg, tehát egyszerű a mérésmód, ha van is néhány „fogása" (ld. 2.34). A térfogatmértékeknek (ld. 4.) már, kevés kivétellel, nincs mérőeszközük. A mérték maga a tárgy, illetve egységnyi mennyisége (pl. boglya). Ezt viszont a helyi gyakorlat alakítja és a hagyomány tartja érvényben. Ki-ki gyermekkorban megtanulhatja azt. Kivétel a néhány mesteremberi mérték, elsősorban azonban a pontosan definiált, ha úgy tetszik: elvi etalonú köb-mértékek: a hosszmértékkel mért három kiterjedés mérőszámainak a szorzata (ld. 2.34.3, 4.2). Ez a mérés
