Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 7. Budapest, 1991)
ŰRMÉRTÉKEK
pel, 1029 az 1869. évi tervezetben ugyanez csak literben 1030 az 1874:8. tc. viszont a pozsonyi mérő nagyságát 0,6253 hl-ben (62,53 1) szabta meg (ld. 2.42.1), s az előkészítő iratokból nem lehet megállapítani, mi okozta az utolsó tizedek változtatását. S azt is meg kell jegyezni, hogy ez a nagyság az ott szabott icce értékkel (0,84841) csak 73,7 iccét ad, illetve ez a nagyság a 74 iccével számolva 0,845 1 icce értéket ad, végül: a törvényes icce nagyság (0,84841) 74 iccével számolva 62,7816 1 mérő értéket adna. Valamilyen tévedés eredményét rögzíti tehát a törvény, nem pedig a tényleges mérőnagyságot, s ez természetesen további hibák forrása lett. S azt is hangsúlyozni kell, hogy ezen érték megállapításakor nem mértek, hanem csak számoltak. A szemléből megállapíthatjuk a kétféle — a kis és a nagy — mérő használatának a korszakait: 1550-ig a kis, 1551—1592 között a nagy, 1593—1696 között a kis, 1697—1807 között a nagy, 1807—1813 között a kis, 1814—1874 között a nagy mérő dívott, s hangsúlyozom, hogy a 19. sz.-i irodalom többsége az utolsó időszakra tévesen a kis mérő adatait közli. A kétféle mérő nagysága a szemléből megállapíthatóan 51,76—55,68, illetve 60,01—63,841 szélső értékek között változott. De rögvest vegyük figyelembe a kor viszonyszámainak és az átszámításoknak a természetéből adódó torzításokat. Természetes, hogy azonos értékkel, még egyazon konkrét esetben is alig találkozunk. Ha csak két tizedesig egyeztetünk, akkor is nehéz a helyes érték megállapítása. Nincsen olyan értékünk, amelyiket megnyugtatóan kitüntethetnénk. A kis mérőnél egyáltalán nincs, a nagynál látszólag kettő lenne. Az egyik az 1874. évi törvény értéke, de láttuk, ez lényegében fiktív szám, nem dönthet a kérdésben. A másik a sor elején álló etalon értéke. De ez csak egy mérés volt, és kérdés, hogy a kor gyakorlatának megfelelő-e, s maga Huscava sem bizonyos benne, két értéket is ad. Továbbá: ezt az etalont a 18. sz. közepétől kezdve többször is megmérték, és mindig más eredménnyel, s bár ezen értékek közelítik a Huscava-félét, de csak közelítik. S arra is gondolnunk kell a döntésnél, hogy megállapított metrikus érték a pozsonyi icce metrikus értékével az elfogadható, illetve előírt icce viszonyszámot kell hogy kiadjon, mégpedig úgy, hogy a híg iccén kívül a száraz icce értékével is számolhassunk, ráadásul pedig a kis mérő értéke a pozsonyi akó értékével is megegyezzen. De az is világos, hogy ha a kétféle mérő metrikus nagyságát a 19. sz.-ra megállapítjuk, állítjuk azok korábbi—kezdeti nagyságát is, a változatlan icce változatlan viszonyszámaival együtt. Ha mindezt figyelembe vesszük, a végleges metrikus érték megállapítására ez esetben is csak az látszik célszerűnek, ha a szemlében sorolt biztos viszonyok és konkrét mérések metrikus értékeinek a számtani átlagát fogadjuk el. így a kis mérő értéke 53,72 1, a nagy mérő értéke 62,081 lesz. Ezekkel írom tehát a tételt, a búza ismert értékével, illetve a híg icce viszonyszámok kiegészítésével, megjegyezve, hogy a 64 és 74 icce viszony, illetve az itt nem sorolt, de számítható száraz icce viszony a tizedesszámokban nem is lehet pontos. 1 pozsonyi mérő — 1550-ig 80 pozsonyi híg icce=53,721, illetve 40,29 kg búza, 1551—1592 között=93 icce=62,081, illetve 46,56 kg, 1593—1696 között=64 icce=53,721, illetve 40,29 kg, 1697—1807 között=74 icce=62,08 1, illetve 46,56 kg,
