Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 7. Budapest, 1991)

ŰRMÉRTÉKEK

Pethe, 933 1834-ben Leuchs, 934 1843-ban Bocsor, 935 1849-ben Rumler, 936 1860-ban Csink. 937 Formálták a köztudatot, s az icce pozsonyi jelzője helyébe a magyar jelző került, az 1874. évi métertörvény már csak így nevezi meg. De csak azért, hogy a bécsi mértéktől, itt az iccétől megkülönböztesse. És következetlenül, mert a mérő jelzője viszont pozsonyi maradt. Ez az icce is az volt, a törvényszabta or­szágos mérték. Magyar icce tehát nincs. Az ilyen jelző előfordulása kezdetben a régi budai, később pedig a pozsonyi iccére vonatkozik. 3.2.11.96 Miskolci (Borsod). Bán 1626 körüli időre az abaúji/miskolci iccének 20:16, illetve 59:48 egri miskolci viszonya alapján, a Lederer-féle helytelen icce értékkel (0,84841) számolva 1,0605, illetve 1,0428 1 nagyságot ad. 938 — Adataim. 1578-ban éltek vele, 939 1580—1650 között Borsodban többfelé dívott. 940 Az 1600., 1624., 1625. években 16 helyi icce az 20 régi budai, illetve egri icce volt, 941 vagyis 1 helyi icce = 0,25 egri icce. Dívott még 1689-ben is. 942 Az egri icce értékével: 0,8393 1 (ld. 3.2.11.38). A tétel tehát: 1 miskolci icce =1 7 4 egri icce = 1,0491 1. Megyei mérték, az abaújival azonosul (ld. 3.2.11.3). 3.2.11.97 Misztótfalusi (Szatmár). 1592-ben Vie helyi borköböl, 943 ennek érté­két azonban nem ismerjük (ld. 3.2.14.87). 3.2.11.98 Modori (Pozsony). 1574., 1587., 1626. években V 64 helyi akó, 944 de ennek értéke ismeretlen (ld. 3.2.2.69). 3.2.11.99 Munkácsi (Bereg). 1614., 1647., 1679. években azonos a régi budai iccével, 945 így annak értékével 0,83931 (ld. 3.2.11.26) írható: 1 munkácsi icce= \ budai icce=0,8393 1. 3.2.11.100 Muzsaji (Bereg). 1614., 1616., 1647. években szintén azonos a régi budai iccével, 946 így az előbbi értékkel: 1 muzsaji icce= \ budai icce =0,8393 1. 3.2.11.101 Nagybányai (Szatmár). Éltek vele 1440-ben. 947 1572—73-ban V 16 helyi borköböl, 948 annak értékével 13,431 (ld. 3.2.14.90) írható: 1 nagybányai icce^ 1 /^ helyi borköböl=0,8393 1. 3.2.11.102 Nagymihályi (Zemplén). Említik 1578-ban. 949 1600., 1602—3. évek­ben 52 helyi icce az 80 egri icce, 950 vagyis 1 helyi = 1,5 egri icce, ennek értékével: 0,8393 1 (ld. 3.2.11.38), 1,25901. A 17. sz. elején mértékrendezésre kerülhetett sor, mert 1622., 1634., 1636. években 30 helyi icce az 60 régi budai icce volt, 951 vagyis 1 helyi=2 régi budai icce, annak említett értékével ez 1,6786 1. Azonos nagyság­ban dívott 1660-ban 952 és 1673-ban 953 is. így a tétel:

Next

/
Thumbnails
Contents