Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 7. Budapest, 1991)
MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY
tetük? Aligha. Kielégítő választ bizony nem találok. Mert Hómannak az a feltételezése, hogy az 1715. évi törvény „eltörli a régi magyar (budai) súlymértéket és helyébe pozsonyi súly néven a bécsi súlymérték behozatalát határozta el", 629 elfogadhatatlan, ugyanis kizárt eset, hogy a rendek abban az időben ilyen kétszínű módon akartak volna „udvarolni", továbbá: a pozsonyi és a bécsi súly nem volt egyforma (ld. 5.5.4, 5.5.15), végül — láttuk — a törvényhatóságok a hosszmértéket is „bécsiesítették". De másutt sem igyekezhettek a törvényt végrehajtani, s a mérésügy gazdája: a helytartótanács többször is utasíthatta, a törvényre hivatkozva, a törvényhatóságokat: minden mértéket idomítsanak a pozsonyiakhoz, így 1726-ban, 1727-ben, 1740-ben, 1749-ben. Az utóbbi évtől kezdve pedig egyúttal a déli területeken tilalmazza az oka használatát. 630 Az egységesítésügy felső szinten egyenletesen halad, területileg terjed: a pozsonyi rendszert bevezetik 1734-ben Horvátországban, 1760-ban a határőrvidéken, 1770-ben a szepesi 13 városban, 1771-ben Temesben, Bánátban. És a végrehajtás? A törvényhatóságok ellenőriznek és jelentgetnek. Néhány példa a nehézségekre. Ruszt 1755. évi panaszára derül csak ki, hogy az Esterházyak kismartoni uradalmában egy évszázada osztrák űrmértékeket is használnak, 631 mert nekik arra III. Ferdinántól kapott privilégiumuk van, 632 és négy évig tartott, amíg a pozsonyi átvételét elérte a helytartótanács. 633 Egy másik példa 1773ból. Újvidék jelenti, hogy a gabonakereskedők pozsonyi mérővel nem hajlandók mérni, csak a saját mérőjükkel, mert csak így tudják a gabonát a Balkánon eladni. 634 1776-ban Zólyom megye hadakozik Besztercebányával, mert e város, az 1215. évi privilégiumra hivatkozva, nem akarja a pozsonyi mérőt alkalmazni, nem engedi saját mértékét elrontani, s a helytartótanácsnak kellett a várost erélyesen utasítani, hogy hajtsa végre a törvény utasítását. 635 Érthető, hogy a helytartótanácsnak 1790-ben ismét utasítani kellett a törvényhatóságokat, hogy az 1655:31. és az 1715:63. tc. szabta pozsonyi mértékek használatát szigorúan megtartassák. Próbálkoztak is, több-kevesebb sikerrel. Kivételes jelenség azonban az, amiről Szatmár megye értesítette a helytartótanácsot 1791-ben. Nagy- és Felsőbányán a bányászok a régi mértékeiket akarják megtartani, s amikor az alispán személyesen megjelenve a pozsonyi mértékek kötelező használatát hirdette ki, „a bányász lakosok vakmerően fenyegetőzni nem irtóztak, hogy ha tovább vicispányunk ott mulatott volna, talán szerentsétlenség is követte volna ... Nem látjuk bátorságosnak újra azon nyakas nép közé küldeni". A helytartótanács természetesen mindkét várost erélyesen utasította, hogy a törvényt hajtsák végre. 636 1790—93-ban az országgyűlés bizottsága kidolgozta az új mértéktörvény tervezetét, 637 amelyik aztán, némi átdolgozással az 1807:22. tc.-ben valósult meg, s a pozsonyi akó, mérő, öl, rőf használatára kötelez. Csakhogy ez újabb zavart okozott. Ugyanis a száraz és híg mértéket akarta egységesíteni úgy, hogy a 64 iccés pozsonyi akót fogadva el alapnak, a mérő nagyságát is 64 iccében állapította meg, a korábbi 74 icce helyett. Végrehajtása azonban elakadt. A törvényhatóságok jó része tiltakozott, és tiltakoztak a hadseregélelmezés illetékesei, hiszen a 64 iccées