Bogdán István: Magyarországi űr-, térfogat-, súly- és darabmértékek 1874-ig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 7. Budapest, 1991)

BEVEZETÉS

1.3 PROBLÉMÁK Az előző kötetek vonatkozó fejezeteiben részletesen ismertettem az adódó problémákat,

34 ezeket most csak összegzem, és természetesen kiegészítem a kötet témaköréből adódó problémák részletezésével. Az irodalmi adatokat a lehetőség szerint forrásaikban ellenőriztem, ha ezt nem tehettem, a vonatkozó levéltári adatok alapján döntöttem. Ha erre nem volt lehetőség, akkor elfogadtam az adatot, de ha bizonytalannak éreztem, a közlésnél ezt jeleztem. Ilyen problémám lényegesen több volt, mint az előző köteteknél. A levéltári források feltárását a korábbival azonos módszerrel végeztem, Horváth Tibor Antal gyűjtésének

35 feldolgozásait is beleértve, mely gyűjtés — mint az előző köteteknél — most is jelentős segítség volt, de meg kell jegyeznem, hogy a levéltári átrendezések miatt most lényegesen több a ma már meg nem található adat. Most is törekedtem a teljességre, de egy ember nem merheti ki a tengert. Bizonyos, hogy sok adat elbújt kutató szemem elől. Bíznom kell abban, hogy ezek inkább a részletekre, mint a lényegre vonatkoznak, de azért nem egészen nyugodt a lelkiismeretem. Az adattartomány teljességének problémájánál azonban figyelembe kell venni a következőket. A kor írásbeliségének gyakorlata következtében a mértékekre vonatkozó adat a 17. sz. derekáig esetleges, kivéve néhány irattípust, mint az urbárium, összeírás, tizedjegyzék stb. Ebből pedig az adatritkaságon kívül az következik, hogy mind az adat minősége (nagysága stb.), mind a mérték első előfordulása is esetleges. Ezt hangsúlyozom, s meggyőződésem, hogy a vonatkozó mérték a feltárt legkorábbi időpontnál jóval korábban is dívott már. A terminológia problémája általában a korábbihoz hasonló gondot okozott, a magyar—latin—német mértéknév szótárt most is el kellett készíteni (ld. 9.). Különösen a német mértéknevekkel voltak problémák. Nem egynél képtelen voltam magyar megfelelőt találni, németül dívott, így kellett hagynom. Hasonló a helyzet néhány szláv, illetve horvát mértékkel is. A szövegrészek értelmezésénél sokszor okozott problémát a szűkszavúság, illetve a fogalmazás: aki leírta, tudta, mit ír le, miről beszél, egy szó, egy utalás elég volt számára, nekünk komoly rejtély. Ilyen találgatáskor bizony többször kitérőkkel kellett magyarázatomat, álláspontomat indokolni. Az előző kötetektől eltérően komoly problémát okozott — elsősorban az űrmértékeknél — a nagyság megállapítása. Az egymásnak ellentmondó viszonyszámok, nagyságadatok labirintusából kellett kitalálni úgy, hogy a mértékek összefüggése