Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)

4. FÖLD- ÉS TERÜLETMÉRTÉKEK, TERÜLETNAGYSÁG-JELÖLÉS

területfekvésből származókat is. Maradt a földosztási mód, valamint a mesterséges alakulások. Nézzük magát a szót. Jus, így írva latin alak; segítségül véve hazai latin szótárainkat, egyik jelentése: lé, leves, s valóban, a szőlőnek is van leve: a bor. Egyáltalán nem valószínű azonban, hogy ilyen áttételre fanyalodtak volna, amikor van arra jó latin szó: vinum; ez szerepel a forrásokban is borként, ezt a jelentést tehát kizárhatjuk. A másik a közkeletűnek vélt jelentés. Érdekes módon Calepinusnál, Szikszainál ez nem található, csak a lé. Szenczi Molnárnál is ez az első jelentése, csak a második a törvény, szokás. Páriz Pápai csupán megfordítja ezek rendjét; Márton visszafordítja, de nála a második jelentés: igazság, jog, törvények, szokások. Finály ismét sorrendet vált, nála az első jelentése: törvény, igazság, jog. Tegyük hozzá az e latin szóból alakult magyar szó: a juss jelentését. Etimológiai szótárunk szerint már aló. század végén: jog, jogosultság, örökség. És most válogathatunk, melyikből származott a szőlő jus nevű mértéke és miért? Kétségtelen, hogy a szőlő lehet örökség, de az is az, hogy e jelentés nem származtatta ezt a mértéket, amelyik 1000 nöles nagyságrendű. Egyedi előfordulásról szó sem lehet, s az teljesen valószínűtlen, hogy valamikor a szőlő mint örökség tömegesen volt légyen, e nagyságrenden egyformán. Aztán: mi lett volna azelőtt a neve, mielőtt örökség lett? Valahol kezdődik e folyamat, s talán most már helyben vagyunk: a kezdésnél, a juss-jogosultság jelentésnél. Tegyük mellé a természetes alakulás megmaradt típusát, a földosztási módot, s akaratlanul is a nyíl (ld. 4.2.58.) jut az eszünkbe. Csakhogy a szőlő sosem volt közös művelésű, azt nem osztották ki sors, jogosultság szerint. No, de amikor elkezdődött! A telepítésnél már lehetséges, hisz az kevés kivétellel irtással kezdődött, ugyanis a szőlőhegyeken korábban erdők voltak. Ahogyan az erdők irtását ott valamikor szétosztották,

1066 talán még az ősi nyíl alapján, alakulhatott ki a jus, és került át a telepített szőlőre mint annak mértékegysége. 4.2.29. KAPAALJA, KAPÁS 4.2.29.1. Általában. A szőlő előző korszakból továbbélő,

1067 országosan dívó, jellegzetes mértéke. Funkció szerinti mérték, mert a kezelőmunka fakasztotta: akkora szőlőterületet jelöl, amekkorát egy ember egy nap megkapálhatott. Ez annyira köztudott volt, hogy ritkán utaltak az egy napi munkára a források, de volt rá példa az előző korszakban, s van e korszakban is, pl. Nevicke (Ung) 1602. évi összeírásában: „kapálhattya egy nap ... ember,"

1068 vagy Zagor (Zala) 1640. évi összeírásában: „...ember megh kapálhatia egy nap".

1069 Láthattuk egyúttal a terminológiai egyenetlenséget is, mert sokféle név dívott a közkeletű kapaalja

1070 mellett. Az előbbi zagori forrásban szerepel még az „ember kapalattya" meghatározás. Monora (A. Fehér) 1652. évi összeírásában írják: „kapálása megtart ... embert";

1071 Szemere (Borsod) 1671. évi összeírásában így: „...embernek megtart kapálni".

1072 Gyakori az, ami Szendrő (Borsod) 1610. évi összeírásában van: „ember kapáló".

1073 Németújvár (Vas) különböző összeírásai-