Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)

1. BEVEZETÉS

1.1. CÉL, TÁRGY „Kívánatosnak tartom azért a régi mértékek definícióját és értékét a historia számára megörökíteni. Ezzel minden nemzet tartozik önmagának. Mértékeinket, melyekkel századokon át éltünk, annyi tiszteletbe még akkor is kell részesítenünk, mikor tőlük végképp megválunk, hogy emléküket legalább megőrizzük az utókor számára" — írta Szily Kálmán 1873-ban, a méterrendszer törvényjavaslata második javításának indoklásában.

1 E jogos és tiszteletreméltó kívánság is teljesül most, amikor — mintegy második kötetként

2 — hossz- és földmértékeiknek 1601től 1874-ig (a méterrendszer bevezetéséig) terjedő feldolgozását használatra adom. Mert ez a cél: nem Szily szándéka szerint a mértékek emlékének megőrzése, hanem történeti mértékeink megmérése mai mértékünkkel, vagyis metrikus értékeiknek megállapítása annak érdekében, hogy történetírásunk minden, e mértékekkel kapcsolatos adatot a való helyére tehessen; hogy a nem ismerésből származó tévhitet eloszlathassa; hogy a gazdaságtörténet, elsősorban a mezőgazdaság-történet önmaga tárgyát jobban, a valósághoz közelítően megismerhesse. Az e téren tapasz talható — sokszor jelentős — tévedésekért azonban nem is annyira a szerzők hanem inkább a történettudományi politika hibáztatható, amelyik nem tűzte ki. fontos feladatnak már jó 30 évvel ezelőtt a történeti metrología művelését, és nem szervezett munkaközösséget ennek teljesítésére, pedig ezt Hajnal István, Paulinyi Oszkár az 1950-es években javasolta is. Mert ez nem egyemberes feladat. Bizonyíthatta az előző kötet, s ez még inkább. Ezért ódzkodtam az előző kötet befejezésekor annak folytatásától. Tudtam, mire vállalkoznék: az irattengert egy dióhéjjal kimerni, s a parton járva minden lépésnél ott az ingovány. De rádöbbentett a tapasztalat: ha én nem folytatom, nincs tovább, legfeljebb „nagy szükség lenne reá" hümmögetés, és vonakodó lépteimet ráfordították az út folytatására Tótfalusi Kis igaz szavai: „egy szegény legény szíves szándéka többet tészen, mint egy ország ímmel-ámmal való igyekezeti". Azt már aztán nem tartottam vitásnak, hogy vertikálisan kell továbbhaladni: hossz- és földmértékeink történetét kell tovább feldolgozni, nem pedig a 17. századig alkalmazott egyéb mértékekét. így e két mértékfajta életét egészében megismerhetjük, ezt a témát lezárhatjuk, a hazai történeti metrología egyik feladatát megoldottuk. E kötet tárgya tehát ez: hossz- és földmértékeink 1601-től (vagyis az előző kötethez csatlakozóan) 1874-ig, vagyis a méterrendszer bevezetéséig, történeti mértékeink haláláig.