Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)

2. MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY

2.3. MÉRÉS 2.3.1. Általában. A mérés valamely fizikai jelenség mennyiségi leírása. A természeti jelenség ugyanis objektíven és reprodukálhatóan mérés útján figyelhető meg. A mérés lényegében összehasonlítás: egy meghatározott állandó érték, a mértékegység összehasonlítása valamely jelenség kérdéses mennyiségével, mérőszámának meghatározása érdekében. Mértékegység nélkül tehát — bármi legyen is az — nincs mérés, ezért a mérés alapvető fázisa, így a mérésügy főfeladata a mértékegység megállapítása (ld. 2.4.4.). Ez pedig a mennyiségfajta egy konkrét realizálása. Az egységet valamely fizikai objektumban (etalonban), vagy ha ez nem lehetséges, akkor definícióval, esetleg elvi etalonnal rögzítik. így a mérés közvetlen vagy közvetett összehasonlítás az etalont képviselő mérték mint eszköz és a mérendő fizikai mennyiség, a mérés tárgya között, mégpedig valamilyen módon, és természetesen az ember által. A mérés tehát cselekvés, amelynek van alanya, tárgya, eszköze és módja. E fejezetben a mérés témám szerinti konkrétumait, realizálódását vizsgálom, az ember, az eszköz és a mód alfejezetekkel. A mérés tárgyával nem foglalkozom, mert ezt a kötet témája — hossz- és földmértékekről lévén szó — megadja, s részletesen tárgyalja a korpusz. Éppen ennek adatai alapján vázolom a következőket, amelyeket ott, érthetően nem tárgyalhattam. Forrásra tehát csak akkor hivatkozom, ha egyéb adatokról van szó. 2.3.2. A mérő ember természetesen csak mint a mérés köznapi, gyakorlati elvégzője a jelen vizsgálat alanya. Nemcsak a téma, hanem a mérés körülményei is megkívánják, hogy a mérő ember tevékenységének két típusát különböztessük meg. 2.3.2.1. Hosszmérő mindenki lehet, ha közszükségleti, közkeletűen kereskedelmi cikkek, vagyis kisebb mennyiségek mérésére gondolunk. RŐfölni a gyermek is könnyen megtanul, kereskedőinas korára esetleg túlságosan is. Nagyobb mennyiség, távolság méréséhez azonban már gyakorlat is kell, még ha egy irányú kiterjedést mérnek is, s ha azután a mérték mint eszköz maga az ember, akkor tovább korlátozódik a mérő személye: felnőtt, átlagos növésű férfi kell legyen, ő a természetes hosszmértékek „mértéke". Ha pedig a hosszmérés csupán része a mérésnek, mint a terület- és földmérésnél, akkor már a mérésmód (ld. 2.3.4.) és a mértékkel való bánás ismerete is szükséges. Az előbbi férfinak tehát már eleve