Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)
4. FÖLD- ÉS TERÜLETMÉRTÉKEK, TERÜLETNAGYSÁG-JELÖLÉS
4.4.1.2. Az eredet kérdésének vizsgálatát kezdjük az előző korszakkal. A 33, valamint az önállóan nem tárgyalt 3 (flanga, statera, zaklepi), összesen 36 mértékből e korszakban tovább él 24 mérték. Nem találtam adatot az utolsó háromra — elmaradásuk okát nem adhatom —, s még a következő mértékekre: likó, média, meti, udilnica, vereten, vitorna. Ez utóbbi Erdélyben dívott, elmaradását ennek sem tudom magyarázni. A szőlő átváltott a szőlőtőkére, a média a szőlőnél átváltott a fertályra, a teleknél továbbél, de már nem mértékként, mint ahogy a telket sem nevezhetjük valójában annak. A többi négy horvát-szlavón mérték, lehetséges, hogy a hódoltság százada alatt szorult hátrább a területről, A 88 mértékegységből tehát 64 mérték az új, a korszakzáró négyzetmétert természetesen egyikhez sem számítva hozzá. A 64 mértékből 52 egység, illetve 91 alegység hazai származásúnak ítélhető, 12 mértékegység, illetve 14 alegység, úgy mondhatom, a szomszédból származik. A töröktől jött a dönüm, de csak a hódolt területen, akkor éltek vele, nem honosodott meg. Tőle jött az oka is, s a déli területeken, a tilalmazás ellenére is éltek vele a 18. században is. Horvátszlavón mérték a drevenka és a stértin, azon a területen is maradt. Lengyel— szlovák a korec, lukna és talán a szapu. Az utóbbi a Felvidék egészén, a másik kettő annak megyéiben dívott, de a korec kivételesen eljutott a Dunántúlra is. Osztrák területről került át a gráci köböl, de csak a határszélen, egy uradalomban éltek vele; és osztrák eredetű valamennyi négyszögmérték. Az a mérték, amely a korszerű mérésmód: a területmérés meghonosodásának az eredménye, s ennek egyik alegysége: a négyszögöl az, amely mintegy közös nevezőként integrálni, illetve konkretizálni tudta a sokféle, főleg természetes eredetű földmértéket. A többi, 52 féle mértékegység és alegység az ország szülötte. Legalábbis így kell ítélkeznünk addig, amíg a szomszédos országoknak levéltári forrásokon alapuló, metrikus rendszerig terjedő összefoglaló mértéktörténetei meg nem jelennek (ld. 1.2.). Majd akkor lehet megállapítani, hogy szomszédaink használták-e ezeket, s ha igen, ki kitől vették azt át? 4.4.1.3. Az időrend vizsgálatának bevezető mondata ismételt figyelmeztetés: a mérték első előfordulása a forrásokban semmiképp sem jelenti használatának kezdetét, sokkal régebben létezett az, nem egy esetben már az előző korszakban is, csak éppen ... A helyzet ugyanis a következő. Mint ezt már tárgyaltam (ld. 1.2.), valamilyen okra volt szükség ahhoz, hogy a mérték (említése, nagysága) írott (kivételesen nyomtatott) forrásban rögződjön. Ez az iratkiváltó ok e szempontból viszont nagyon esetleges. E korszakban is, különösen a kezdeti időben évtizedek múlhattak el, amíg erre sor került. Ezeknek a forrásoknak azután a mai napig meg is kellett volna maradniuk. Csakhogy az összességében majd két évszázadot kitevő hadas idők pusztításai, mint ahogyan a tárolás mostoha körülményei, végül pedig az intézményes pusztítás, levéltáros nyelven: a selejtezés rendkívül lecsökkentette a vonatkozó iratok mennyiségét. Végezetül pedig: mindezek ellenére a mai napig fennmaradt iratok között kutatásom során nekem meg is kellett találni valamennyi mértékre vonatkozó iratot, ez pedig — a még mindig sok millió iratban — a levéltárak jelenlegi információszegény feltárási módja miatt egy ember számára
