Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)

4. FÖLD- ÉS TERÜLETMÉRTÉKEK, TERÜLETNAGYSÁG-JELÖLÉS

vidék, 1860. 0,3888 nöl,

2470 vagyis 1,3986 m

2

. Összegezve: 1 szőlőtőke=0,1383— 0,3888 szélső értékkel átlag 0,2678 nöl, vagyis 0,4973—1,286, átlag 0,9630 m

2

. Dél-Magyarország. Krassó megye: Lúgos, 1860. 0,2509 nöl,

2471 vagyis 0,9025 m

2 1 szőlőtőke. Horvát-szlavón terület. Várasd megye, 1828. 1 karó (=tőke) = 0,002 kapás.

2472 A nagyságbecsühöz támpont nincs. Szerem megye, 1769 körül, 1 tőke=0,0006 kapás.

2473 A megyében 1790 és 1860 között a kapás átlaga 237 nöl volt (ld. 4.2.29.1.14.), ezzel számolva 1 tőke 0,1580 nöl, vagyis 0,5682 m

2 lenne, 1835. 0,1383 nöl,

2474 vagyis 0,4973 m

2

, 1860. 0,1735 nöl,

2475 vagyis 0,6241 m

2 (az előbbi becsű a kettő közé esik, nem látszik irreálisnak). Pauly szerint Szlavóniába 1770-ben 1 tőke=0,0005 kapás=0,1528,

2476 vagyis 0,5495 m

2

. A nagytáj összegezve: 1 szőlőtőke=0,002—0,0006 kapás; 0,1383—0,1735 szélső értékkel átlag (a becslés és az irreálisnak ítélt adat nélkül) 0,1549 nöl, vagyis 0,5570 m

2

. Az összefoglalást kezdjük azzal a megállapítással, hogy a 19. századi adatok még jóval a filoxéravész (1875) előtti időből valók, tehát még a hagyományos telepítéstechnikát tükrözik. Másodiknak ismerjünk meg egy, az értékelést segítő adatot. Az 1850. évi földadóideiglen nyílt parancs, többek között a szőlő művelési költségeinek kiszámításához egy — nyilvánvalóan a gyakorlatból vett és reálisnak ítélt — példát közöl: egy 200 nöles kapásban ritka tőkeállás esetében 1000—1200, közepesnél 1200—1800, sűrűnél pedig 1800—2500 tőke van.

2477 Az adatokat átszámítva a következő kulcsot kapjuk: 1 szőlőtőke=ritka állásnál 0,1666— 0,2000, átlag 0,1833 nöl, vagyis 0,5991—0,7193, átlag 0,6592 m

2

; közepesénél 0,1111—0,1666, átlag 0,1388 nöl, vagyis 0,3995—0,5991, átlag 0,4993 m

2

; sűrű állásnál 0,0800—0,1111, átlag 0,0956 nöl, vagyis 0,2877—0,3995, átlag 0,3438 m

2

. S most nézzük a nagytájak adatait, illetve átlagait. A Felvidékről csak egy adatunk volt, de az tokaji, s megállapíthatjuk, hogy ritka tőkeállás dívott. De tegyük hozzá: az 1776. évi adat ezredrésznyi pontossággal egyezik az 1850. évi kulccsal. Megerősíti tehát ennek visszamenőleges érvényét, illetve bizonyítja azt, hogy a telepítéstechnika e vonatkozásban az időszakban nem változott. Én nagyon valószínűnek tartom, hogy ezt a korábbi időszakra is vonatkoztathatjuk. A Dunántúlon még ennél is ritkább a tőkeállás, de ez az átlag széthúzott mezőnyt takar. Budán sűrű a tőkeállás, de e csoport átlagánál ritkább. Esztergom vidéke a kulcs szerinti ritka csoportba tartozik. Sopronban ennél is ritkább s még ritkább Kőszegen, már szinte közelíti a tolnai lugas állást. A Duna— Tisza vidékének átlaga majd azonos a tokajival, vagyis a ritka állás átlagával. Viszont Gyöngyösön ennél sűrűbb, Nagykőrösön ennél ritkább. Eger vidékén pedig a kulcs szerinti felső határnál is ritkább. A Partium átlaga mutatja a legritkább állást. Csakhogy itt is széthúzott a mezőny. Ráadásul Ménes vidékén nem egyértelmű a helyzet, ugyanis három adat közül az első, az 1834. évi (Schams) nem egyezik a későbbiekkel. A közepes állás átlagát adja, 25—33 év múlva majd felével ritkább, a kulcs szerinti ritka csoport felső határán is túl került. A Maros vidéke még ritkább, a Szamos vidékén pedig majd azonos a tolnai lugas ritkaságával. Dél-Magyarország egyetlen adata ritkaságban megközelíti az előbbi nagytáj átlagát. A horvát-szlavón terület átlaga a nagytájak átlaga közül egyedül helyezkedik 2S* 435