Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)
4. FÖLD- ÉS TERÜLETMÉRTÉKEK, TERÜLETNAGYSÁG-JELÖLÉS
4.2.74.6. Szapu, somorjai. E helyi mérték is túllépte a névadó település (Pozsony) határát, s érdekes módon Pozsony város környékén dívott — nem a pozsonyi mérő! — az 1646. évi összeírás szerint, és 1 somorjai szapu=0,18—2,0 szélső értékkel gyakoriságban 0,4 hold volt. 2339 Pozsony városban a 19. század elején 1 hold 1200 nöl volt (ld. 4.2.24.1.20.), ezzel számolva ez a szapu 480 nöl, vagyis 17,3 ár lehetett. 4.2.74.7. Szapu, összefoglaló. E néhány alegység is mutatja, hogy a helyi tényező, így a vetőmagszükséglet alakít területnagyságot, tehát még funkció szerint dívik, s az egység, érthetően különböző, de megközelíti az egyéb gabonamértékből lett földértékek (köböl, mérő stb.) egységnyi területét. Az összefoglaló tétel pedig ez: 1 szapu=0,2 darab szántó; 0,75—2,0 szélső értékkel gyakoriságban 0,4 hold; becsülve 300, 460, 480, 1087 nöl, vagyis 10,8,16,5, 17,3, 39,1 ár. 4.2.75. SZEKCIÓ Hazai latin szótáraink szerint a sectio jelentése: vágás, metszés, boncolás, birtok felosztás, „elkótyavetyélendő jószág". Az utóbbi két jelentés valamelyike fakaszthatta földmértéknek. Csak Székesfehérváron dívott (latin forrásban sectio). Az 1828. évi összeírás szerint 1 szekció =7 pozsonyi mérő=4000—4200 nöl szántó, 2 ™ vagyis 1,43—7,57 ha. Jókora terület tehát. 1828-ban a Dunántúlon a legnagyobb, országosan pedig a harmadik legnagyobb egység. 2341 A redempció kori (1745) Jászkunságban találkozunk ilyen nagyságrendű mértékekkel. 2342 Nagyságrendje, a kisebb egység hiánya arra utal, hogy kialakulásakor nagy terület állott rendelkezésre. így feltehető, hogy a török alól felszabadult város külterületének, határának akkori újrarendezése során létesítették, mert valószínű, hogy mesterségesen született. 4.2.76. SZEKÉR 4.2.76.1. Általában. Az előző korszakból 2343 származó, a termésmennyiségen keresztül a szállítóeszközből lett — e korszakban országossá, általánossá vált — sajátos mértéke a rétnek. Lényegében térfogatmérték: akkora területet jelöl, amekkorán termett széna mennyisége egy szekérre felfér. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, meglátjuk; előbb azonban a terminológiát vizsgáljuk meg. A magyar megnevezés a 17. században többnyire még körülíró: „...szekér széna termő", 2344 „lészen széna rajta ... szekér", 2345 rövidebben: „...szekérre való", 2346 a 18. században aztán többnyire már csak szekér. Ritkábban, s inkább a 17. században hozzáteszik a megjegyzést: „ha fűben lesz termés", 2347 „ha idő engedi", 2348 „jó fű idején". 2349 A latin szövegben általában az előző korszakból származó currus, currus foeni, 2350 ritkábban plaustrum, 2351 német szövegben Fuder, Fuder Heu. 2352 A nagyság azonban ebben az esetben nem kizárólag a rét szénatermő képességétől függ, hanem — érthetően — a szekér befogadóképességétől is, ezt pedig a szekér fajtája határozza meg. Vizsgálnunk kell ezt közelebbről.
