Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)

4. FÖLD- ÉS TERÜLETMÉRTÉKEK, TERÜLETNAGYSÁG-JELÖLÉS

csökkenteni kell, vagyis lehetőleg hosszú legyen a barázda. E meghatározott fordulópontig „dőlt, rúgott ki, nyúlt, terjedt" a szántó. E kiterjedésmeghatározást jól példázza egy 1718. évi erdélyi adat: a szántóföld „az ország uttya mellett végei döl, avagj mondjuk hoszszára vágjon".

301 Az eke induló és végző pontja közötti távolság pedig a szántó dőlésének a hossza, s egyúttal a dűlő első jelentése. Ez kellett legyen még akkor is, ha sem az etimológiai szótár, sem az erdélyi szótörténeti tár nem utal erre. A dűlő e vonatkozásban ekeforduló, mint azt a német neve mutatja (Angewende), és sejteti a latin (diverticulum). Ezt a távolságot azután, valószínűleg a többértelműség miatt, dűlőhossznak is nevezték. Ez a hosszúság egy-egy településnél hosszú ideig meghatározott, megszabott, változatlan és közismert volt. Ebből következett az, hogy a szántó nagyságának meghatározásánál a hosszúsága (mint közismerten nem változó adottság) általában közömbös volt; a nagyságot a szélesség határozta meg, hány barázdáig terjed az, s ebből következett a szélességmérés általános gyakorlata (ld. 2.3.4.2.3.). A dűlőhossz konkrét nagyságára az Alföldről adhatok néhány 18. századi példát: a Nagykunságban a redempció idején (1745-től) Túrkevén 360 bécsi öl, Kunszentmártonban 312V

2 öl volt,

302 vagyis 682,7, illetve 592,64 m. Hódmezővásárhelyen 1756 körül a dűlőhossz 333 bécsi öl és 22 láb,

303 vagyis 632,12 m. A dűlő második jelentése az előbbiből következett. Az esetek többségében a határ kiterjedése több volt egy dűlő hosszánál, tehát több dűlőhossz, ekeforduló fért el, s ezeket érthetően el kellett választani, de úgy, hogy vitára okot ne adhasson. Logikus, hogy itt, a két dűlő-ekeforduló között, azok barázdáira merőlegesen, tehát keresztben szántottak, barázdáltak, mégpedig — ez is logikus — olyan szélességben, amilyenben a dűlők szélességegységét megszabták ott (általában 1 hold szélességben). Ez a szántó is dűlt, kiterjedt addig, amíg a jobb és bal dűlőekefordulókat, azok lábát, fejét el kellett választania. Vagyis: mint 1799-ben Kilyén (Háromszék) fogalmazták: az ott levő földek „térnek meg rajta".

304 Ennek a szántónak, földcsíknak a neve is dűlő lett, de nevezték dűlőföldnek is (hogy a másik dűlőtől megkülönböztessék), harmadik névvel pedig ödölőnek — már az előző korszakban is,

305 de e korszakban is. Pl. Nagyruska (Zemplén) 1741. évi összeírásában olvashatjuk: „a felső végekben egy ödülő, ... a menő sornak alsó végében ödülő".

306 A két név azonosságára pedig Szentmihályról (Csík) egy 1757. évi példa: „a belső Lábban ... a ki menőben üdüllő vagyis Döllő Föld".

307 Az ödölő név egyébként Erdélyben inkább üdüllő változatban élt tovább, még a 20. század elején is dívott, pl. Csíkszentdomonkoson,

308 jobbára azonban e vonatkozásban is a dölő, dülő járta.

309 A dűlő harmadik jelentése az előző kettőből adódott. A dűlő-ekeforduló és ödölő által meghatározott határrészt, mondjuk úgy, dűlőösszességet, más szóval a szántó parcellák összességét jelenti, tehát nagyobb területet. Egy-egy település határán belül természetesen több ilyen dűlő is lehet, érthető, hogy gyakorta nevük is volt, valami jellegzetességükből származó, pl. hosszú dűlő.

310 Ezek után tegyük fel a kérdést: földmérték-e a dűlő? A harmadik, az általános jelentésben mint parcellaösszesség kétségtelenül csak általános területnagyságjelölés lehet, de nem földmérték. Második jelentésében a dűlő mint dűlőföld,