Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)

3. HOSSZMÉRTÉKEK, TÁVOLSÁGJELÖLÉS

3.3.8.) mellett, „elég hosszan" megjelölés is szerepel;

1071 egy tolnai birtok 1715. évi leírásában olvashatjuk: „jó egy napi útra" fekszik;

1072 Bácska (Zemplén) 1722. évi összeírásában a kert hossza „elég távolságos";

1073 Tótalmás (Pest) 1731. évi összeírásában a rét „kis távolságig" terjed;

1074 Diósgyőr (Borsod) 1733. évi összeírásában pedig az erdő „nagy távolságra" fekszik.

1075 E módszer tehát még becslésnek is általános. Nyilvánvalóan akkor alkalmazták, amikor pontosabb meghatározásra nem volt szükség, mert a felsorolt egyéb tereptárgy eligazított a helyszínen, egyébként is: akkor tudták, miről van szó. E meghatározással azonban az 1740-es évek után már nem találkoztam. 3.3.2. ÁGYÚLÖVÉS E korszakban tűnik fel, de lehetséges, hogy már aló. század végén is alkalmazták, hisz az ágyú akkor már közismert lőfegyver volt. Néhány példa az alkalmazására: Körösd (Kolos) 1654. évi határjárásánál a kőhajítás, nyíl- és puskalövés (ld. 3.3.5., 3.3.6., 3.3.8.) mellett ágyúlövéssel is jelölték a távolságot,

1076 s az adat egyúttal jó példa arra, hogy a különböző távolságokat becsléssel is tudták „finomítani": aszerint váltogatták a jellemző röppályát. Adony (Fejér) 1717. évi összeírásában egy dunai sziget széltét lépéssel (ld. 3.2.11.), hosszát „két jó álgyu" lövéssel becsülték.

1077 Tete (Pest) 1727. évi összeírásában az erdő széltét mérföldben (ld. 3.2.14.), hosszát egy ágyúlövésnyire adták meg.

1078 Szentpéter (Borsod) 1744. évi összeírásakor területének kiterjedését hosszában órában (ld. 3.2.16.), széltében egy ágyúlövésnyire becsülték.

1079 A 18. század közepétől azután már nem találkoztam e jelölésmóddal. Néhány észrevétellel kell zárnom a példákat. Láttuk, mindegyik esetben más jelölési módokkal, sőt mértékegységekkel keverten alkalmazták ezt a jelölést. A jelölt távolság természetesen függ az ágyú fajtájától, ezt a források esetlegesen meg is nevezik — általában a korabeli latin (latinosított) nevén —jelezvén, milyen ágyúra gondoltak. Feltehető, hogy a becslést végzők konkrét tapasztalata szerint nevezték ezt meg, de lehetséges az is, hogy azon a néven csupán ágyút általában akartak megnevezni. Bármelyik ágyúfajta legyen is az, kétségtelen, hogy a leghosszabb távolságot akarták így megjelölni, lévén a lőfegyverek között az ágyúnak, illetve az ágyúgolyónak a leghosszabb röppályája. Tehát a meredek röppályájú, kisebb hatótávolságú tüzérségi eszközöket kizárhatjuk, ilyen távra annak megfelelő kisebb hatótávolságú fegyvert említettek volna, mint ezt a körösdi példa is bizonyítja. Tehát minden esetben nagyobb hordtávolságú ágyúról van szó. Még így is jelentősen változhat a két szélső érték, ahogyan sok egyéb más tényezőtől is függ. Mindezt figyelembe véve, de a bizonytalanságra figyelmeztetve, a fenti időszakra úgy becsülhetjük, hogy 1 ágyúlövés általában kb. 2000 m lehetett.

1080