Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)

1. BEVEZETÉS

1.3. PROBLÉMÁK • E kötet problémaköre más és mégis hasonló az előző kötetéhez. Ami a módszertant illeti, mind a feltárás, mind a feldolgozás, mind pedig a közlés (bó'vebben ld. 1.4.) tekintetében már az eló'zó' kötetnél ki kellett alakítanom — előzmény nem lévén — a sajátomat. S mivel ez bevált, ezeken nem változtattam, csak bővítenem kellett, problémát tehát nem okozott — elvileg. A gyakorlatban azonban mégis. Vegyük sorra. A forrásfeltárásnál természetesen teljességre kívántam törekedni. E szándékot azonban e korszakban már sokkal nehezebben valósíthattam meg, mint az előzőnél. A forrásanyag ugyanis rendkívül hatalmas lett. Nézzük eló'bb az irodalmi forrásokat. Az e korszakra vonatkozó történeti irodalom jelentős része tartalmazhat mértékekre vonatkozó — kisebb-nagyobb jelentőségű — adatot. Valamennyi megjelent művet természetesen nem nézhettem át, történeti metrológiai bibliográfiánk pedig nincs, tehát magamnak kellett válogatnom. Kikeresni azon műveket, amelyekről témájuk alapján feltételezhető a mérték említése. E munka során a feleslegesen kézbe vett művek száma megközelítette a mértékadatot ténylegesen tartalmazókét. Az utóbbiak kétfélék: feldolgozások és forrásközlések. Természetesen mindkettőt, de különösen az elsőt, értékelni kellett. Ha lehetett, ellenőriztem az adatot a hivatkozott forrás alapján, ha nem, várnom kellett vele a feldolgozásig, amikor is az adategyeztetések során a levéltári adat döntött. Ha ilyen nem volt, a mértékviszonyokkal próbálkoztam, s ha erre sem volt lehetőség — s a logika nem helytelenített — elfogadtam az adatot, de ha bizonytalankodtam, a közlésnél megkérdőjeleztem az adatot. Sokkal nehezebb gyakorlati problémát okozott a levéltári forrás. E korszak — 280 év — fennmaradt iratanyaga tengernyi, sok millió darab. Nem egy ember, hanem egy bőséges létszámú munkaközösség emberöltonyi munkaideje is kevés valamennyinek az átnézésére. A levéltárak információs képessége, dokumentációs kapacitása viszont, köztudottan, olyan minimális, hogy sokkal könnyebb témák esetében is alig ad segítséget. Válogatnom kellett tehát itt is, milyen iratanyagot kutassak. Elvileg természetesen mindazt, amelyiktől funkció szerint várható a mértékadat tartalmazása. Gyakorlatilag azonban ez az iratmennyiség még mindig— a hasonlatnál maradva — beltengernyi. Próbakutatások alapján el kellett döntenem, melyiket milyen szinten kutassam. Nem részletezem tovább. A lényeg az, hogy az üresjárat: a felesleges kutatás sok időmet elvitte, a felesleges adatgyűjtés