Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek, 1601–1874 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6. Budapest, 1990)

2. MÉRTÉK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY

hoz való viszonyukat, s a legkisebb egységig terjedően elkészítik az összehasonlító táblázatot, elválasztva benne a számítási és a mérési értékeket.

470 A metrikus rendszer vizsgálata fejezné be a sort, de azzal, már említettem, külön alfejezetben foglalkozom (ld. 2.4.5.3.). Mint láttuk, majd kizárólag a kereskedelmi mértékek, elsősorban az űrmértékek vizsgálatára került sor. Érthetően, A hosszmérték nem alapvető szükségletek méréséhez szükséges, amellett vizsgálata nem problematikus. Az űrmérték viszont az élelem mértéke, mindennapi szükségletet elégített ki, amellett pedig az űrtartalom pontos nagyságának megállapítására a kor aritmetikai-geometriai ismerete csak a 19. században adott lehetőséget, addig a bizonytalansági tényező a vizsgálati eredmények mögött mindig megmaradt, s újabb vizsgálatra ösztönzött. Azt is megállapíthatjuk, hogy csak az etalonizálható egységek vizsgálatával foglalkoztak, a csak számértékkel rögzített nagyságú egységek vizsgálatára nem került sor; így a földmértékekére sem, még az elvi etalonnal rendelkezőket sem vizsgálták. Ez is érthető. A központi mértékegység-vizsgálat ügye együtt terjedt el a földmérték-alapegységgé alakult egységgel: a négyszögöllel. Ez egyértelmű, mindenki által megállapítható egység: ölXÖl, és igazán nem fontos a fölmérés nagyságrendjén, hogy az öl mértéke, etalonja egy vonallal rövidebb vagy hosszabb. Komolyabb igazságtalanság csak a mérés elvégzésekor következhetett be, ezt pedig kizárta az ekkor elterjedő hivatalos mérőlánc használata, s még inkább az ekkor már ténykedő „esküdt, hites" szakképzett földmérők, geometrák munkája. Természetesen más a helyzet a kisebb nagyságrendű műszaki területen, így pl. az építőiparban. Itt viszont az önérdek kívánta a pontosságot — hitelességet — mind a mértéknél, mind a mérésnél. Logikus tehát, hogy a terület- és földmértékek központi egységvizsgálatára nem került sor. Ami pedig magát az egységvizsgálatot, annak módját illeti, az az idők folyamán természetesen fejlődött: mindig pontosabb, exaktabb, tudományosabb lett, de az is igaz, fejlődött a mértékkészítés technikája, a 19. század elejétől pedig egyre gyorsabban szaporodtak a mértékek és a mérőeszközök is. A vizsgálati módszereket a mértékhitelesítési utasítások tartalmazzák: megmondják, hogy az egyes mértékegységeknél mivel, hogyan végzett, milyen vizsgálatok alapján lehet az etalon helyességét megállapítani, vagyis az egységet hitelesnek elismerni. Az utasítások tartalmi többsége az űrmértékeké, a 19. században felsorakoznak melléjük a mérlegek; legkevesebbet a hosszmértékekkel foglalkoznak, pedig a vizsgálati módszerek közül a téma szerint csak ez érdekel minket. Az első vizsgálati leírást 1776-ban készítette a helytartótanács bizottsága, de ebben a pontos nagyság leírásán és megállapításán kívül más nincs.

471 Az 1779. évi utasítás sem mond sokkal többet: amennyiben a vizsgálandó rőf, öl a hiteles etalonok mellé téve, azokkal egészében és fél, negyed, nyolcad és más kisebb részek osztásaiban is megegyezik, az a mérték hiteles.

472 1825-ben az erdélyi hitelesítő intézet szervezési próbálkozása során a kancellária utasítására a bécsi mértékhitelesítő intézet az 1817-ben készített és 1824-ben érvényesített hitelesítési szabályzatát megküldi a guberniumnak.

473 Az általános része 16, a szak része 68 §. Ebből mi is megismerhetjük az akkor követendő példa-