Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 3. Budapest, 1978)

2. MÉRTÉKEK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY

2.23 A mértéktipusokaX nem általában szükséges megvizsgálnunk, hanem már konkrétan: a tárgyalt mértékeket. A típust az alakulás módja határozza meg. A kialakulás módja szerint azonban nem kronologikusan (mintegy a 2.21 fejezetrész folytatásaként), hanem horizontálisan kell rendeznünk, így sorolhatjuk együvé az összetartozókat. A mértéktípus az alakulás módja szerint kétféle: természetes, vagyis funkció szerinti és mesterséges. 2.23.1 A természetes, illetve funkció szerinti típushoz sorolhatók a hossz- és földmértékek többsége, hisz ezekhez alapvetően maga a természet adott mértéket. Hosszmértékeink közül ide tartoznak — nagyságrendben sorolva (összevont kerekített metrikus értékkel) - az ujj, hüvelyk, tenyér, arasz, láb, rőf (kar), öl (0,1-3,1 m). Ezek az emberi testből (méreteiből) közvetlenül s mondhatnánk statikusan származott mértékek. Továbbá ide tartoznak a lépés, kettőslépés (0,9—1,8 m), a stádium (185 m) és a mérföld (8000 m) mint a test teljesítőképességéből, tehát közvetve és dinamikusan származott mértékek (ld. 3.5). Földmértékeinket több csoportra kell bontani. Ezeket logikai rendbe, azon belül lehetőleg nagyságrendbe sorolom, kerekített metrikus értékkel, a bizonyosan később jelentkezőknél a kezdő századot is megadom, közlöm a művelési ágat is a következő rövidítésekkel: e = erdő, r = rét, sz = szántó, sző = szőlő, t = telek (ld. 4.7). Vetőmagszükségletből alakultak a XVI. században, egységük a gabonamérték lett: a mérő (sz, 16—23 ár) és a köböl (sz, 21—58 ár). Munkaszükségletbői alakultak - s egységük a munkaegység lett — a következő, több alcsoportra bontandó mértékek: általánosak: munka szerint a napszám (sz, r, sző, 25—47 ár); mennyiség szerintiek a telek (sz, 2—72 ár), a szántó (sz, 28—84 ár), a szőlő (sző, 129-575 ár), a falka (XVI. század, sz, r, ? m

2

); valamint a XIV. században jelentkező média (t, 18-145 ár, sző, 65—278 ár), a fertály (t, 9-73 ár, sző, 32-144 ár), az oktál (t, 4—36 ár, sz, 16—72 ár) és a cira (t, 2-18 ár, sző, 8—36 ár); előkészítő munka szerintiek: 'a barázda (sz, 9—84 ár), a hold, (sz, r, sző, e, 28—84 ár), az ekealja (sz, r, sző, e, 34—127 hektár); kezelő munka szerinti a kapaalja (sző, 8—9 ár); betakarító munka szerinti a kaszaalja (r, 28—84 ár). Termőképesség alapján több módon alakult mérték: a betakarító eszköz alapján a szekér (r, 25 ár), a védőeszköz alapján a vitoma (r, 84 ár), végül a termés mennyisege szerint a XVI. században bormérték alapján az icce (sző, 37 m

2

), a pint (sző, 74 m

2

) és a veder (sző, 360-540 m

2

). Földosztási módból alakult afükötél-nyíl (sz, r, 20-30 ár). Területfekvésből alakult a dűlő/ödölő (sz, 73 ár) és a vereten (t, sz, r, 73 hektár). Valószínűleg ide sorolható még két ismeretlen eredetű, a XVI. században feltűnő mérték: a statera (sző, ? m

2 ) és a zaklepi (r, ? m

2

). Az e csoportba tartozó földmértékeink tehát a földből származtak, mint a hosszmértékek a testtől, de azoktól eltérően közvetlenül és dinamikusan. A természetes típushoz sorol 11 féle hossz- és 26 féle földmérték, összesen 37 mérték. Ez a bőséges mennyiség bizonyítja, hogy a kor embere e szempontból is kiválóan tudta felhasználni a természet adta lehetőségeket, és bizonyítja azt is, hogy a mértékek kialakításánál milyen leleményes volt.