Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 3. Budapest, 1978)
4. FÖLDMÉRTÉKEK, TERÜLETNAGYSÁGJELÖLÉS
uno die falcare possunt". 404 így a Somogyi konvent Szőlősre vonatkozó 1277. évi oklevele is, egyúttal példát adva — elsőnek — a körülíró kifejezés alkalmazására is: „fenetum ad duas falcaturas sufficiens uno die". 40 5 Hasonlóan a konvent Lyulára vonatkozó 1295. évi oklevelében: „fenile sufficiens per diem octo hominum falcature". 406 Az uno die, illetve per diem, valamint a körülíró meghatározás a XIV—XV. században is gyakori, sőt — ritkán — még a XVI. század végén is előfordul. Pl. Zenthe 1586. évi összeírásában: „pratum quod vix 70 hominis defalcari vno die possunt". 407 Vagyis a falcastrum—kaszaalja meghatározás mint közismert nagyságú földmérték, és az: amennyit x ember egy nap alatt lekaszálhat (vagy lekaszálni szokott) körülírás együttélése évszázadokon át tapasztalható. Ez utóbbi természetesen az ősibb. Kezdetben ez természetes. így volt ez a holdnál (ld. 4.27), az ekealjánál (ld. 4.24) is. A gyakorlat kialakította nagyságot aztán terjedelmében mérni kezdik, s e folyamat során fokozatosan elmarad a körülíró meghatározás és marad a mérték. Itt viszont nem az a helyzet. A kettő együtt él. A miért kérdésre később, a nagyság problémájának tárgyalása alkalmával próbálok válaszolni. Előbb a terminológiát kell tisztázni. De mindkettőhöz adalék az a tény, hogy a hivatalosnak ítélhető estimációk, 1467-től Werbőczüg szintén a falcastrum kifejezést használják, és egyértelműen földmérték jelentéssel. 408 E mérték magyar nevét — így a falcastrum megfelelőjét — csak a XVI. századból ismerjük. Először Szentannai Lázár János 1549. évi végrendeletében fordul elő: „adjanak az barátoknak ... az apáczáknak is ugyan tiz kaszaalja füvet." 409 Ezt a kifejezést használja Weres Balázs is a falcastrum fordításaként a Tripartitum 1565. évi debreceni kiadásában: „egy kasza allya reeht wagy széna". 410 A későbbiekben, s általában, ezt a kifejezést használják. Az ortográfia természetesen változó: kazallia, kazallya, kasz allia stb. De előfordul más kifejezés is. így Kapuvár 1584. évi urbáriumában: „retet. . . ky teszen száz kazalloth" 411 Vagy Daróc 1588. évi összeírásábr* : „vagion kazalo Retth ewth". 412 A közkeletű magyar név e korban azonban a kasza"J ; a. A XVHI. században viszont már kaszás, embervágó a megnevezés. 413 De a kaszaalja név nem a XVI. században indult útjára. Hamarább. De nem korábban, mint ez összetett szó első tagja: a kasza. E szó a történeti-etimológiai szótár szerint legkorábban a XTV. századói ismert. Szláv, közelebbről szlovák eredetű. Török származtatása téves. Alapjelentése: hosszú nyelű fű stb. vágó szerszám. A megállapítás néhány megjegyzésre kényszerít. E szerszám nyilván nem a hosszú nyeléről, hanem a hosszúkás vas vágó részétől vette a nevét. Azonban: az etimológiai szótár szerint húsműves, vágó-jelentésű kaszab szavunk oszmán-török eredetű, innen került a balkáni nyelvekbe. Azt már viszont a szótár szerkesztői nem vizsgálták, hogy e szónak mi a töve. Az általános gyakorlat szerint a műves vagy a terméktől, vagy jellegzetes szerszámától kapja a nevét. így a kaszab könnyen kaphatta nevét a hosszúkás vágó szerszámától, s annak lehetett kasza a neve (természetesen megfelelő ortográfiával írva). Vagyis e szó lehet oszmán-török eredetű is, és innen került a szlávba. Továbbá: éppen a nyelvész bizonyítja, hogy használhattuk e szerszámot a honfoglalás előtt is. De nem a hosszú, egyenes nyelű,
