Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 3. Budapest, 1978)
3. HOSSZMÉRTÉKEK, TÁVOLSÁGJELÖLÉS
A hatodik estimáció az arasznál már részletesen tárgyalt (ld.- 3.21.1) Mátyás-féle 1486. évi Decretum maius 1488. és 1490. évi nyomtatott kiadásában szerepel, és ezt tekinthetjük végleges hivatalos szövegnek: „ulna facit quíque brachia: siue quíque cubitus. Siluarum vero vna! integram longitudinem hominis leuando manus sursum." 293 Ezt a szöveget közli ismét, lényegtelen ortográfiai eltéréssel Kovachich is. 294 Idézi Werbőczi magyarázatában Perger is, de részben téves szöveggel (quinquaginta! brachia). 2 9 5 És ez az estimáció közli a királyi mértékrendszer első napjainkig (ha töredékesen is) megmaradt etalonját. Részletesen foglalkoztam vele az arasznál (ld. 3.21.1), itt csak a latin szöveget idézem: „Ista mensura sedenes! sumpta facit unam mensuralem Regálém". 2 96 Ez az estimáció tehát a korábbiaktól eltérően a királyi öl nagyságát nemcsak a rőfre vonatkozó viszonyszámmal (5), hanem egy etalonnal és az ahhoz kapcsolódó újabb viszonyszámmal is meghatározta: a királyi öl tizenhat királyi arasz nagyságú. A hetedik, a Werbőczi által 1517-ben közölt estimáció, aztán már csak az etalont és a rá vonatkozó szöveget (váltószámmal) közölte, a rőfre és az erdőölre vonatkozó rész, váltószámostól, meghatározásostól kimaradt belőle. 297 És ez szerepel aztán a további kiadásokban és magyarázatokban is (ld. 3.21.1). Nem érdektelen, hogy ezt a Werbőczi-féle etalont a gyakorlatban ténylegesen használták is. Pl. Nyitra megye 1582-ben, írja, hogy a földet: „cum mensura in. decreto Tripartito picta excidissent." 298 A Gyulafehérvári káptalan 1587. évi oklevelében megjegyzi: „az Verbőczy Decretomaba mégírtt kyraly singéi" mértek. 299 Az arasznál említettem (ld. 3.21.1), hogy az arasz-etalont esetleg az öl-etalon alapján készítették. Vizsgáljuk meg, milyen adataink vannak az öl-etalon létezéséről. 3.29.31 A királyi öl etalonja. Pál országbíró Kereplye becsüjére vonatkozó 1336. évi oklevelében, miután megállapította, hogy királyi mértékkel (regali mensura) kell mérni, így utasít: „iuxta Regni consuetudinem ab antiquo approbatam mensurando procederé, et easdem cum zona mensuracionis seu fune quam nos sub capite sigilli nostri in trapellum includendo ad ipsam mensuracionem duxeramus destinandam." 300 Vagyis elrendeli, hogy a méréshez azt a mérő zónát, illetve funist használják, amelyet a pecsétfővel lezárt trapellumban megküld. A további értelmezéshez előbb a trapellum jelentését kell tisztázni. E szó hazai latin szótáraink közül csak Bartalnál szerepel, szíjtartó (equus funalis, Riemen pferd) jelentéssel. Viszont ilyen trapellumban, ugyancsak pecsétfővel lezárva, oklevelet küld 1337-ben Druget Vilmos nádor, 1366-ban pedig Kont Miklós nádor. 301 Ebből következőleg én a trapellumot - bőr vagy textil — zsákocskának, zacskónak fordítom, melyet esetleg éppen oklevelek küldözésére rendszeresítettek, hogy a hosszú úton ne sérüljenek meg. Tehát mindenképpen kisebb tárolóeszköz lehetett, amelyet egyébként a latin kicsinyítő alak is bizonyít. A nagyságot azért hangsúlyozom, mert nem a funis, hanem a zona jelentését kell elfogadnunk, tehát nem kötélről, hanem zsinórról van szó, olyan mérőzsinórról, amely ebbe a zacskóba belefér. Nagyságát a kötélnél részletesen vizsgáltam (ld. 3.24). Itt csak annyit: bármekkora is volt ez a kötél, az alapegysége csak a királyi öl lehetett. Honnarí vették ezt a nagyságot? Nyilvánvaló, hogy a királyi udvarban, illetve valamelyik főtisztségviselőnél őrzött etalonról.
