Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 3. Budapest, 1978)

3. HOSSZMÉRTÉKEK, TÁVOLSÁGJELÖLÉS

nél mint chloffter,

2 5 6 aztán 1448-ban a cubitus vulgójaként mint laffter, földmérésnél,

257 majd 1557-ben Klauter, épületmérésnél,

258 1563-ban Clafter, gyújtózsinór hosszaként,

25 9 a győri telekkönyvekben 1564-től a házak méreteként mint Klafter

2 60 és 1569-ben földmunkánál „öl kit az Nemetek Stangnek hynak".

2 61 A Klafter egyéb előfordulásaival a bányaöl tárgyalásánál foglalkozom (ld. 3.29.6). A terminológia befejezéseként két példa, amelyeknél a rőf vagy öl jelentést el lehet ugyan dönteni, de jól illusztrálják a latin terminológia egyenetlenségét. A Leleszi konvent 1370. évi oklevelében, földmérésnél, megjegyzik: „unius medii ülne cum cubitis aut amplexibus mensurari deberant",

262 a Nyitrai káptalan 1388. évi divisionalisában pedig a kötél hossza: „sedecim brachia unius magni hominis et unam ulnam".

263 3.29.2 Szokásos öl. Később meglátjuk, lényegesen kisebb a királyi ölnél (ld. 3.29.3), és különbözik a helyi ölektől (ld. 3.29.7) is, általánosan használták az országban. Először a Fehérvári káptalan 1381. évi oklevelében szerepel: „amplexus ad usum et modum populorum".

2 64 A Váradi káptalan 1401. évi oklevelében így: „50 expansiones brachiorum térre . . . cum communi mensura".

2 65 A királyi mértékkel szembeállítva a Váradi káptalan 1437. évi divisonalisában: „in longitudine 61 aplexus regales et unam ulnam usualem."

266 Erzsébet királyné 1438. évi oklevelében pedig ez olvasható: „spatium 5 secundum longitudine wlnarum communi usui".

2 67 S hogy szokásos ölről van szó, nem pedig helyiről, azért tételezhetjük fel, mert az utóbbiaknál az oklevél valamilyen formában mindig utal a mérték helyi vonatkozására (ld. 3.29.7). Kétségtelenül közönséges öl szerepel a Pozsonyi káptalan Kislégre vonatkozó 1311. évi oklevelében: a hold nagyságának meghatározásánál tJc. ezt írták: „in longitudine . . . mensuras a plánta pedis usque ad uerticem capitis manu erigendo continens".

2 68 Vagyis, kézzel felemelt — rúdnál kitartott, zsinórnál kifeszített -, talptól a fejtetőig terjedő mértékről, így a teljes testmagasságról van szó, következőleg a mérték kb. 1,8 nagyságnak felelhet meg. A másik két adatunk egyértelműen és pontosan meghatározza a nagyságot. Az egyik forrás Sáros város 1667. évi urbáriuma, amelyikre ezt jegyezték fel: „Az 1273. eszetendőben írt urbáriumnak igazságos és valóságos párja". Ha nem is egészen így lenne, azért feltételezhetjük, hogy korai, így korszakunk idejére vonatkozik a földek mérésénél közölt egyik megjegyzés: „Egy ölly számláltatik három singre".

269 Itt jelzőt nem használtak, viszont az űrmértékeknél kitették (sárosi mérő, budai icce), így feltehető, hogy ez nem helyi - sárosi —, nem is királyi - mert az 5 rőf -, hanem az általánosan használt szokásos öl. A másik adat Zaberdius Boldizsár Nádasdy Tamáshoz 1551-ben írott, Stanychnykon kelt jelentésében szerepel. Egy kút, illetve az abban levő víz mélységéről írja: „tres et medias ülas mensuras w° öl [s a lap szélén hozzáírta] hoc est vlnas vei cubitos syngh decem et mediam".

270 Adatait átszámítva az előbbi eredményt kapjuk: 1 öl = 3 rőf. Jelző itt sem szerepel, az ,411as"-nak előzménye nincs. A viszonyszámok tehát azonosak: 3 rőf. Ez az általános használatra utal. De arra is, hogy nem bécsi ölről van szó, mert ennek akkoriban rőf viszonyszáma nem volt (nyilván azért, mert a bécsi öl a bécsi rőfnek nem egész számú többszöröse, utólagos