Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 3. Budapest, 1978)
2. MÉRTÉKEK, MÉRÉS, MÉRÉSÜGY
impedimente mensurare nequisissent", 41 vagyis ingoványos, vizes volt a terület smás nehézség is adódott. — Ugrin Miklós országbíró Bajra vonatkozó 1359. évi oklevelében olvashatjuk a káptalani jelentést: „propter densitatem rubetorum moncium et vallium regali mensura mensuare nequisissent", 42 a hegy-völgy tele szúrós cserjével. Az Egri káptalan Zemelynyere vonatkozó 1355. évi oklevele szerint a. nagyság miatt nem mérhettek: a terület kb. egy nagymérföld széles éskb. négy nagymérföld hosszú. 43 Az azonban már kivételes ok, amit Pál országbíró Vezekényre vonatkozó 1337. évi oklevelében olvashatunk: sietniök kellett a munkával, ezért nem mértek 44 S ha nem mértek, mit csináltak? Kezdetben a köztudottság alapján bemondták a nagyságot (láttuk az előbb). E módszerrel azonban a XIII. század után már alig találkozunk. De már a XIII. században is alkalmazzák a másik és századokon át dívó eljárást: szemmel becsülték fel a területnagyságot valamely mértékegység szerint. Eleinte csak e tény rögzítése szerepel az oklevélben. Elsőnek a Pécsváradi konvent Petördre vonatkozó 1267. évi oklevelében olvashatjuk: „vsui viginti aratrorum, sicut ex visu oculorum datur considerare sufficientis". 45 Lőrinc nádor 1268. évi oklevelében így írnak: „sicut per visum considerare potuimus." 46 A Vasvári káptalan 1272. évi oklevelében ez a meghatározás: „prout oculis metiri potuit." 47 A XVI. század elejétől kezdve aztán már többet tudunk meg a szemmel való becslés gyakorlatából. Druget Vilmos nádor Semsere vonatkozó 1335. évi oklevelében olvashatjuk: „visuali consideratione deo pre oculis habito considerantes . .. terram ... ad quinque aratra ... se extendere invenissent" 48 A Vasvári káptalan Bájtra vonatkozó 1359. évi oklevelében ez áll: „visu intuendo deum férendő pre oculis absque scrupulo cuiuslibet falsitatis, fauore amore et odio cuiuslibet partis non allecti vnacum probis viris ... estimassent" 49 , s majd hasonlóan Bebek István országbíró Irinyre vonatkozó 1366. évi oklevelében: „unacum alys probis viris nobilibus tunc inibi adherentibus deum habendo pre oculis favore et amore cuiuslibet partis non allecti visu considerando .. . estimassent". 50 Vagyis: megbízható tanúk, környékbeli nemesemberek bevonásával becsültek, s a becslést végzők megfogadták, hogy Istent szem előtt tartva, minden csalfaság nélkül, a szeretet vagy gyűlölet miatt egyik fél pártjára sem állva, elfogulatlanul becsülnek. Ez a más eljárások alkalmával is a hiteles személyekkel tétetett fogadalom 51 lehetett a formula szövege az előző századokban is, mert nyilvánvaló, hogy e hitelesítés egyidős a becslés megindulásával. A becslők pedig azok voltak, akik egyébként is a mérést végezték. E róluk szóló tájékoztatást azonban kis kitérővel kell kezdenem. Földmérés általában valamilyen kisebb-nagyobb — egészen tágan értelmezett — földosztási ügy során jelentkezett. Ennek — a kor közigazgatási, bírói gyakorlatának megfelelően — közvetlen ügyintézői voltak részint a világi szerv megbízottja: kezdetben a pristaldus, később a királyi ember, 52 másrészt az egyházi szerv megbízottja — vagyis az egyházi testületek (káptalanok, konventek) közhitelesítő, ún. hiteleshelyi működésének megindulásától, így a XIII. század elejétől kezdve 53 - a hiteleshelyi ember. 54 Ezek mint hites, hivatalos közegek az eljárásról megbízóiknak jelentést tettek. Az eljárásnál természetesen jelen voltak az érdekelt személyek: az ügyfelek, 5 5 akiket esetleg megbízottjuk, a prókátor képviselt, 5 6 és szükség szerint a tanúk is. 5 7 A földmérésnek tehát elvileg ezek lehetnek a szereplőik. Ennek megfelelő a helyzet a gyakorlatban.