Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 3. Budapest, 1978)
5. BEFEJEZÉS
ugyancsak a XI. században megállapított elvi etalon adatai alapján hiteles királyi mértékben állapítják meg a terület nagyságát, országosan egységesen. Míg a kereskedelmi mértéket királyi törvény próbálta egységesíteni, a többi hosszés valamennyi földmértéket, a királyi rendszerhez tartozókat is pedig a hagyomány és a szokástörvény. S ez erősebbnek bizonyult, jobban hatott. A királyi mértékek nagysága a XI. századtól íratlanul is XV. századi kodifikálásukig - és természetesen azután is változatlanok maradtak. A hosszmértékek igaz voltát az etalonok biztosították. A kereskedelmi hivatalos mérték — a budai rőf — etalonját Budán, a XVI. század második felében Nagyszombatban, a tanács levéltárában őrizték. A királyi öl etalonja Székesfehérvárott a királyi kincstárban volt. A helyi rőfök alakulásával egyidejűleg készített etalonokat az illető törvényhatóság (város) tanácsa őrizte a levéltárában. Az eredeti etalonokról, használat céljára, hivatalos másolatokat készítettek. A királyi mérték etalon-másolatait az országos kancelláriák levéltárai vigyázták. A nyomtatásban való megjelentetés pedig jelentősen — a példányszámnak megfelelően — sokszorozta az etalon másolatait, amelyet a kor gyakorlata így is hitelesnek tekintett. A rőf-etalonok másolatait a város valamelyik középületére vagy a piactéren helyezték el, hogy publikus legyen. A köznapi gyakorlat számára pedig, a mértékelíenőrzések során, Összevetve a kereskedők és iparosok rőfjeit az eredeti etalonnal, készítettek hiteles másolatokat. Ezeket a XVI. században már bizonyosan ellátták a hitelesítés jelével, a város címerével. A mértékellenőrzés a XIII. századtól kezdve már bizonyosan dívott, megbízott hivatalos közegek (esküdt, tanácstag, vásárbíró stb.) ellenőriztek rendszeresen. Csak a XVI. században és csak egyes városoknál létesült esküdt mértékhitelesítő állás mint szervezett, önálló foglalkozás. A mérés elvégzése a mértékfajta szerint különbözött. A hosszmértékekkel mindenki mért, tudott mérni, a rőffel néha nagyon is. A földmérésnél azonban, amikor hosszmértéket használtak, tehát területet mértek — általában a hold esetében — esetenként hivatalos megbízottak (királyi, hiteleshelyi ember stb.) mértek, mérésben gyakorlott helybeliek — nemesek-jobbágyok - bevonásával. Csak a XVI. század második felében alakult ki — a mérési gyakorlatszerzés kapcsán — rudasmester néven a földmérő, de szervezettnek még nem nevezhető foglalkozás. A mérésügy tehát fokozatos fejlődés útján a XVI. századra eléri azt a szintet — amint külföldön is -, hogy a hosszmértékeket közönségesen használják, minden településnél van a föld méréséhez értő valaki, a kancelláriák megbízottjai (levéltárosok) az etalon-őrzők, a törvényhatóságoknál is a levéltáros, ezenkívül működnek náluk megbízott mértékellenőrök, s kialakult a mértékhitelesítő, illetve a földmérő foglalkozás is. A kötet zárszavaként pedig azt mondhatjuk, hogy e korszak magyarja mindenkor megvalósította Galilei programját: ami mérhető volt, megmérte, a nem mérhetőt pedig mérhetővé tette. 19*
