Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 3. Budapest, 1978)

4. FÖLDMÉRTÉKEK, TERÜLETNAGYSÁGJELÖLÉS

Végezetül szükséges ismételten hangsúlyozom, hogy a telekrendszer mint a feudális földművelő termelési rendszer szempontjából a termelőerő, a tartózkodási hely és a munkahely szerves egység. Egyik tényezője sem hiányozhat, akár említik az oklevelek, akár nem, illetve akármilyen módon is említik, bármelyik is szerepel, a többit involválja. És éppen erről van szó, ez okozza a problémát, hogy okleveleink, különösen a kezdeti időben egyenetlenül nevezik meg e tényezőket. Azaz mégis van benne rendszer. Előlegezve a később tárgyaltak eredményeit: eleinte (XI. századig) a művelő embert említi az oklevél, név szerint, majd (XI. századtól) a tartózkodási helyét, szám szerint, de még nagyság nélkül, aztán (XI—XII. század) a munkahelyet nagysággal, következőnek (XII—XIII. század) már megadják a tartózkodási hely nagyságát is. Ez természetesen az okleveles előfordulás elvi sémája, amelyikkel a gyakorlat sokszor még a XVI. században sem törődött. Mindebből következik az is, nehéz megállapítani, hogy a termelés szempontjából is igaz-e az, amit Szabó állít jogi szempontból: A XIII-XIV. századokban fejlődött ki a telekszervezet.

792 Egyetértek azzal, amire Szabó is utal, ti. Latouch megállapításával: ,,A telekszervezet egysége megvolt már akkor is, amikor forrásunk még nem szól róla".

79 3 Hisz ez más szavakkal az, amit az előbbiekben megállapítottam. Ráadásul: okleveleinknek terminológiai egyenetlensége, pongyolasága éppen a teleknél mutatja az iskolapéldát. Én még arra sem merek vállalkozni, amire Szabó,

194 hogy körülbelül meghatározzam az egyes latin kifejezések elsődleges jelentését (nemes telek, paraszti belső telek stb.). Éppen ezért a következőkben sem különböztetem a nemesi és a paraszti telket, a termelés szempontjából mindegy. A városi telekkel azonban már kivételezni kell. Végezetül: a mérték szempontjából vizsgálva a kérdést, az csak természetes, hogy csak a tartózkodási hely és a munkahely, vagyis a belső telek és a szántó nagyságát félreérthetetlenül közlő, jellemző és meghatározó adatokat kell és lehet figyelembe venni. Első adatunkat I. András Tihanyra vonatkozó 1055. évi oklevelében találjuk, végén a summázásban: „Sunt igitur aratra XX, cum LX mansionibus".

7 9 5 Van tehát 20 ekealja, 60 telekkel. Feltételezhetjük, hogy királyi ekealjáról (ld. 4.24.3) van szó, így a szántó 3000 királyi hold, következőleg 1 telekhez 50 királyi hold, vagyis 42,2 hektár jut. Következő forrásunk már meglepő adatokat közöl. Péter comes 1067 körül kelt százdi alapítólevélben olvasható: „terram ... ad septem aratra cum ... VI mansionibus . . . terram .. . cum duodecim mansionibus . . . et cum duobus aratris . . . cum tribus aratris et tribus servis".

796 Vagyis először 6 telekhez 7 ekealja, majd 12 telekhez 2 ekealja, végül 3 telekhez 3 ekealja tartozik. Feltételezve, hogy királyi ekealjáról (ld. 4.27.3) van szó, így alakul 1—1 telek szántója: 175 királyi hold, vagyis 147,7 hektár, 25 királyi hold, vagyis 21,1 hektár és 150 királyi hold, vagyis 126,6 hektár. Tehát mindegyik más, és közöttük döntő különbség is van. I. Géza Garamszentbenedekre vonatkozó 1075. évi oklevelében ez található: „dedi ... terram ... ad XVI aratra . . . et XII domus servorum".

797 Vagyis 12 telekhez 16 ekealja, így királyi mértékkel 1 telekhez 200 királyi hold, vagyis 168,8 hektár jut. I. László Dávid tihanyi adományát megerősítő 1090 körül kelt oklevelében olvas-