Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 3. Budapest, 1978)
4. FÖLDMÉRTÉKEK, TERÜLETNAGYSÁGJELÖLÉS
lényegében azt, hogy a földmértéket a honfoglalás előtt is ismerhették eleink. És ha ismerték, annak neve, természetesen magyar neve is volt. De hogy ez a név csak eke — önmagában, kettős jelentéssel —, vagy már ekealja lehetett, azt a kutatás jelen szintjén nehéz eldönteni, s nem tartottam feladatomnak e probléma tisztázását. Ha azonban arra gondolunk, hogy az alja kifejezés ősi szavunk (ld. 4.30), az utóbbit sem tarthatjuk kizártnak. De lehetséges az is, hogy mindkettő élt egymás mellett. E földmértéknek három rendszerét ismerjük: a szokásos, a királyi és a helyi ekealjat. Számbavételük előtt azonban azon adatokat kell a nagyság szempontjából megvizsgálnunk, amelyekről bizonyosan nem tudjuk eldönteni — legfeljebb csak feltételezni -, hogy melyik rendszerhez tartoznak. E vizsgálat előtt azonban hasznos tudnunk azt, hogy a tárgyalt korszakban milyen eketípust használtak, mert a szántható terület nagyságát ez befolyásolja. Balassa három fő eketípust különböztet meg: 1. a karcolóekét, ez lehet kampós és kampós-talpas, 2. a túróekét, 3. a fordító-(ágy-) ekét, ez lehet kerülő és váltó. 100 A művelés formáját, módját az elnevezések elárulják, nem kell magyarázni. A rend a fejlődési és szántásminőségi sorrend, de egyúttal nagyságrend is, így a kapacitás szempontjából fordított a helyzet. Balassa megállapításai szerint a VIII—IX. században a karcolóekét és a túróekét használtuk, a X. században megismertük az előbbi talpas, az utóbbi taligás formáját és a fordítóekét. A honfoglalás után a XI—XII. században használtuk a 2 ökör húzta karcolóeke fejlettebb formáját, a lapos talpasekét és a 4 ökör húzta talpas taligás túróekét. A XII. század végén, a XIII. század elején megjelenik a 8 ökör húzta fordítóeke kerülő típusa, s a század során a karcolóeke kiszorul. A XIV-XV. században a túró- és a fordítóeke aránya átvált az utóbbi javára. A XVI. században is megmarad a túróeke, ha kisebbségben is, s a fordítóeke váltó formáját is hasznájuk már. 101 Az említett kapacitáskülönbség miatt tehát rendkívül fontos kérdés egyrészt az, hogy mikor alakult ki az ekealja földmérték mint egységnyi nagyság, másrészt az, hogy e kialakult és a szokás által állandósított nagyság az eketípus változásával, illetve az újabb megjelenésével változik-e? A kapacitáscsökkenés csökkenti-e az ekealja nagyságát? E kérdésekre adataink vizsgálata után tudunk majd válaszolni, éppen a nagyságadatok és az eketípus-változás összevetésével, és ennek alapján próbálhatunk majd választ adni a mikor kérdésre is. A nagyságra vonatkozó azon általános adatokat, amelyeknél a szántási szokás a meghatározó, a helyi ekealjánál tárgyalom, mert nyilvánvaló, hogy ez esetekben a helybeli szokás a mértékadó. A konkrét nagyságra vonatkozó első adatunk a Győri káptalan Chuzarra vonatkozó 1224. évi okleveléből való: „continentur trecenta iugera térre ad duo aratro sufficiencia". 102 Tehát 1 ekealja = 150 hold. E terület a holdnál ismertetett általános adatok nagyságértékeinek (ld. 4.27) számtani átlagával (0,385 ha) számolva 57,75 hektár. A viszonyszám alapján ítélve viszont lehetséges, hogy királyi mértékről van szó. (Ez esetben - ld. 4.27.3 - a terület 126,63 hektár lenne.) II. András Vityára vonatkozó 1230. évi oklevele szerint: „terra .,.. assignanda ad duo aratra hoc modo, quod de singulus generibus hominum supradictum [itaque ter]
