Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 3. Budapest, 1978)
3. HOSSZMÉRTÉKEK, TÁVOLSÁGJELÖLÉS
3.44 NYÍLLÖVÉS ősi távolságjelölési mód ez is, egyúttal ősi földosztási mód. Jelöl mennyiséget, s maga a nyíl sorsolási eszköz is. Bővebben a földmértékeknél foglalkozom vele (ld. 4.39), itt csak távolságjelölő szerepét ismertetem. Egyik adatcsoportunk azonban összetett, vegyük előbb ezt. Első előfordulása II. András Bakonybélre vonatkozó 1232. évi oklevelében olvasható: „tantum térre . . . quantum a ciirristerio! potest bis sagitta! attingere. ... Et ut super duplici iactu sagitte aliqua non possit fiero occasio seu contradictio, debet sagitta mitti a medio cimiterio ad quatuor partes, videlicet orientem, meridiem, occidentem et aquilonem". 659 Vagyis annyi földet ad, amennyit a négy világtáj felé kilőtt nyílvessző meghatároz. Ősi határjelölő módszer, ilyen a germánok kalapácsvetése is. 660 A nyíllövés hasonló alkalmazását találjuk IV. Béla 1254. évi, 661 Baranya megye 1400. évi, 662 Hunyadi János 1451. évi 663 oklevelében. Ez a módszer azonban a távolságjelölésen keresztül tulajdonképpen területnagyság-jelölés (ld. 4.5). Csak távolságjelölésre az első adat a Váci káptalan Hártyán határjárására vonatkozó 1227. évi oklevelében szerepel: „currit ad iacturam unius sagitte". 664 A következő a Budai káptalan Murul határjárására vonatkozó 1295. évi okleveléből ismerjük: „a cimiterio .. . cum vna sagita sagitando perueniri vei attingi posset". 665 E jelölési mód legnagyobb távolságát a Győri káptalan Herény határjárására vonatkozó 1345. évi okelevelében találtam: „ad iactum decem vei octo sagittarum". 666 Magyarul először a Garamszentbenedeki konvent 1406. évi oklevele XVI. századi magyar fordításában fordul elő: „innen kedigh . .. egy Nyl leöwysnyre .. . menwen". 667 S hogy még a XVI. században is alkalmazták e pontatlan távolságjelölést — mint korábban, ez időben is mindig határjárásnál —, arra példa lehet Zápolyai János erdélyi vajda Tóhát határjárására vonatkozó 1514. évi oklevele: „descendendo fere ad iactum unius sagitte". 668 Megjegyzendő, hogy az oklevelekben a nyíl mindig sagittum. Kivételesen telum is. így a Zobori konvent Backfalu határjárására vonatkozó 1438. évi oklevelében: „per spatium unius jaculi tele." 6 69 Mivel pedig a telum szóval e vonatkozásban többet nem találkoztam, s a dárda más latin néven szerepel, értelmeztem az adatot nyíllövésnek, nem pedig dárdahajításnak. E távolságjelölési módszert alkalmazták más hasonló, így az általános (ld. 3.41) és a kőhajítással (ld. 3.43) együttesen is. Az okleveles előfordulások többségében 1 nyíllövés a távolság, ritkábban kettő, a legnagyobb táv az idézett 10 nyíllövés hossza. Tudjuk azt, hogy a XV. században a nyíl céllövésj távolsága 100—135 lépés, 670 vagyis kb. 75-100 m volt. Távolságot azonban hatóképesség szerint nem jelölhettek, hanem csak teljes röppályával. Ez a nyíllövés tehát a vessző kilövésétől annak leeséséig terjedő távolságot jelöli, az pedig a hatótávolságnál kb. 30%-kal nagyobb. 671 Következőleg a nyülövés mint távolságjelölés 1 nyfl — vagyis az átlag — esetében kb. 130 m, a legnagyobb távolság pedig kb. 1300 m lehetett. 9 Bogdán 129
