Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 3. Budapest, 1978)

3. HOSSZMÉRTÉKEK, TÁVOLSÁGJELÖLÉS

Hazai latin szótáraink közül a vég a schlágliben, a besztercei szójegyzékben pecia, Szikszóinál petia, Bartalnál — pecia utalással — stamen. Okleveles gyakorlatunkban a vég megfelelője latinul általában pecia, petia - először 1255-ben 607 esetleg pacia,

608 ritkábban stamen - először 1397-ben

609 - kivételesen finis - először 1463-ban.

610 Magyarul először Torda megye 1440. évi oklevelében fordul elő, de összetételben: „quatuor stamina lini wlgo negvegguba."

611 De csak a XVI. század közepétől, közelebbről 1544-től

612 lesz általános. Németül először mint Stück 1394-ben,

613 mint Ballen 1582-ben

614 szerepel. A vég viszont a textília vámegysége is. Először IV. Bélának a budai vásárvámot illető 1255. évi okievében szerepel (petia).

615 Emellett a vég a textil kis- és nagykereskedelem különböztető egysége is. A középkor kereskedelmi gyakorlata ugyanis a vásárjog alapján az idegen kereskedőt nagykereskedelemre kény szerit ette, a textíliánál — főleg a posztónál - a vég darabolását nekik tiltotta, illetve kötelezte őket a végszámra (vagy még nagyobb egységben: bálában (ld. 3.22) való eladásra. Vonatkozó első emlékünk Zsigmond Nagyszombat számára adott 1397. évi oklevelében található.

616 De Zsigmond még tovább szigorította, egyúttal pedig általánosította is a korlátozást. Az 1405. évi 1. decretuma 2. articulusában elrendeli: „mercatoribus forensibus, in civitatibus quibuslibet pannos incidere, et ad ulnam vendere, imo nec pauciores sex staminibus simul vendere, ullo tempore, etiam diebus nundinarum non licere", ha azonban 6 végnél kevesebbjük van, azt végenként eladhatják. A vétkest áruelkobzással és annak árával bünteti.

617 Viszont 1408-ban a brassóiaknak megengedte, hogy mindenféle textíliát akár végszám (pecia), akár rőfszám (ulna) szabadon adhatnak-vehetnek.

618 S hiába volt a törvény, nem tartották be. Debrecennek pl. 1458-ban már újból kellett tilalmaznia vásárain'a rőfszámra (ulna) való eladást.

619 1467-ben királynéi megerősítést is szereztek a tilalomhoz.

620 Viszont Mátyás 1488-ban a besztercei posztósoknak és kereskedőknek megengedte, hogy rőfszám (ulna) áruljanak.

6 21 Besztercebánya pedig 1582-ben tilalmazta az idegen kereskedőknek a rőf szerinti kereskedelmet, de csak */a végben limitált 6 2 2 Hogy a végnek kötelező szélessége és hossza volt, arra elsőnek 1376-ból van adatunk. A Hét erdélyi szék kézműves rendtartása írta: „vero stamina debitam longitudinem non habét a pro isto panni cendiderit."

623 S ez a „tartozó" méret a mértékegységtől, a rőf nagyságától függött. Ezért engedte meg pl. a Szász egyetem 1540-ben a szebeni, illetve a disznódi és heltai posztómíveseknek, hogy — mivel a rőf valamivel nagyobb lett (ld. 3.30.3) — míveiket az addigi szélesség megtartása mellett, valamivel rövidebbre készítsék.

624 — Kérdés: mennyi volt ez a kötelező méret? Csak a XVI. századból van némi adatunk. Az első éppen az előbbi szebeni engedmény, mert az oklevél közli, hogy a vég régi szélessége 1 i

{

5 rőf (Elle), hossza pedig 37 rőf volt.

62s Nyilván a már tárgyalt szász rőfről (ld. 3.30.3) van szó, metrikus adatát azonban nem ismerjük. Ha tájékoztatásul a rőfnél közölt valamennyi hazai metrikus adat (ld. 3.30) kerekített számtani átlagával (65,0 cm) számolunk, akkor a vég szélessége 0,78 m, hossza pedig 24,05 m lehetett. Az 1549. évi Nádasdy számadásban „ket weg pwrpyan tart negwen kylench retet",

626 1 vég tehát 24^2 rőf. De nem tudjuk, milyen rőfről van szó. Az előbbi számítás szerint ez a vég 15,93 m. Az 1550. évi